A teheráni állami televízió idézte a közleményt, amelyet Szájed Dzsalili, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárának, a nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyalójának hivatala adott ki. A testület arra reagált, hogy a ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország képviselői április nyolcadikán felkérték Iránt, hogy újítsák fel a tárgyalásokat atomprogramjáról.
A dokumentumban iráni részről kiemelték, hogy az iszlám köztársaság üdvözli a kölcsönös tiszteletre épülő, építő jellegű és tisztességes tárgyalásokat, és remélik sikerül a jelenlegi problémákat párbeszéd útján rendezni. Hangoztatták egyben: miközben az atomsorompó-szerződés (NPT) keretében kapcsolatban állnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, folytatják nukleáris programjukat.
A múlt héten Mahmúd Ahmenidezsád iráni elnök részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy Teherán javaslatokat készített annak érdekében, hogy véget vessen a vitának. Egyelőre nem világos, hogy Irán ellenjavaslata különbözik-e korábbi kudarccal végződött kezdeményezéseitől.
Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei azt gyanítják, hogy polgári célzatú nukleáris programja örvén Irán atomfegyvert készül előállítani. Teheránban tagadják, hogy az atomprogram az áramtermelésen kívül mást is szolgálna, az ENSZ azonban szankciókat vezetett be Irán ellen, mivel nem volt hajlandó felfüggeszteni kifogásolt nukleáris tevékenységét és meggátolta a kivizsgálására hivatott ENSZ-ellenőrzéseket.
Irán kész tárgyalni nukleáris programjáról
Irán szerdán közölte, hogy kész tárgyalni nukleáris programjáról, leállítani azonban nem hajlandó.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.