Szelestey Lajos az MTI-nek nyilatkozva hivatalosan is megerősítette, hogy Tóásó Előd és a lelőtt Rózsa-Flores Eduardó is magyar állampolgár. A másik magyar áldozat, Magyarosi Árpád azonban román állampolgár.
A magyar külügyminisztérium továbbra sem kapott hivatalos információkat a csütörtöki kommandós rajtaütésről a bolíviai hatóságoktól. Az áldozatok állampolgárságára vonatkozó információk is a magyar hatóságok adatbázisából származnak - hangsúlyozta Szelestey Lajos.
Bolíviai kommandósakció: közös cellában a két túlélő
Közös cellába került a csütörtöki bolíviai kommandós akció két túlélője: a magyar Tóásó Elődöt és a horvát származású Mario Tadicot a hétvégén szállították át egy számukra biztonságosabb börtönbe - mondta a külügyi szóvivő. Szelestey Lajos arról is beszélt: a magyar konzul és a kijelölt ügyvéd hétfő este újra meglátogatják Tóásót a börtönben.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.