Hodorkovszkij hétfőn arról beszélt, hogy a vádiratból még az sem derül ki, hogy milyen kőolaj eltulajdonításáról van szó. Felvetette: amíg az ügyészek nem részletezik, hogy állításuk szerint hol lopták el az olajat - a fúrótoronynál, vagy a vezetékből, esetleg a vásárlónál, vagy a felhasználónál, nem tudja, mivel szemben kell védekeznie. Ugyancsak kérte a vádiratban szereplő más fogalmak meghatározását is.
Oroszország egykor leggazdagabb embere úgy vélte, az ügyészek belezavarodtak a vádakba, hol az olaj, hol a bevétel, hol a profit, hol más egyéb eltulajdonításáról szól a vádirat. Lebegyev szintén kijelentette, hogy nem érti a vádakat, s rámutatott, hogy a hosszú vádirat szinte minden oldalán vannak magyarázatra szoruló részletek.
Előzőleg befejeződött a vádirat ismertetése, s a bíró feltette Hodorkovszkijnak és Lebegyevnek a kötelező kérdést: értik-e az ellenük felhozott vádakat. Erre válaszolt a két vádlott, miközben Valerij Lahtyin ügyész többször közbevágva felszólította a bírót, hogy korlátozza a válasz idejét, mivel a kérdésre elegendő két-három szóban válaszolni.
A vádlottak szerint másodszor is ugyanazokért az állítólagos bűncselekményekért akarják őket elítélni, mint az első perben, s a vádpontok közül például az, amely egy társaság privatizálásával függ össze, tavaly elévült. Az ügyész közel egy héten át olvasta fel a terjedelmes vádiratot, az ismertetés múlt csütörtökön ért véget.
A két üzletembert 2006-ban nyolc évi szabadságvesztésre ítélték nagy összegű adócsalás és pénzmosás vádjával. Ezúttal mintegy 25 milliárd dollárnyi értékű olaj eltulajdonítása és 7,5 milliárd dollár tisztára mosása a vád, s ha a bíró bűnösnek találja őket, további 22 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki.
A második Jukosz-pert Oroszországban számos elemző értetlenül szemléli, mivel már az első is hatalmas károkat okozott Oroszország tekintélyének. Többen úgy vélik, hogy a jogi huzavona hatalmi harcra enged következtetni. Mások szerint ez afféle próbakő Dmitrij Medvegyev elnök számára, akitől liberalizálást vártak, s aki rendszeresen tesz olyan kijelentéseket és lépéseket, amelyek e szándékára utalnak, de olyasmit még nem tett, ami arra utalna, hogy úgymond kilépne elődje, Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő árnyékából.
Hodorkovszkij nem érti, mivel vádolják
Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajbirodalom volt főrészvényesen nem érti, mivel vádolják jelenleg folyó második perében, és követeli, hogy magyarázzák meg neki a vádak lényegét, továbbá ismertessék a terhére rótt bűncselekmények helyét, időpontját, tényeit és módszereit.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.