Szondhi Limthongkulnak a jobb halántékán fúródott koponyájába egy lövedék, ezen kívül a vállán érte lövés, egy golyó pedig a szemöldökét súrolta, miután egy benzinkútnál a támadók tüzet zúdítottak autójára. A mozgalom vezetőjét kórházba szállították és sikeres műtétet hajtottak végre rajta. Az orvosok szerint állapota súlyos, de nem életveszélyes.
A Szondhi Limthongkul által alapított Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) állt a fő bangkoki repülőtereket tavaly egy héten át blokád alatt tartó tiltakozó akció mögött. A royalista mozgalom tavaly az év nagy részében tüntetett, követelve, hogy a hatalomból 2006-ban kiszorított, jelenleg önkéntes külföldi száműzetésben élő Thakszin Sinavatra volt kormányfő politikai szövetségesei távozzanak az akkori kormányból.
A "sárga ingesek" nem vettek részt a jelenlegi, Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök vezette kormány ellen tartott, erőszakba torkolló múlt heti megmozdulásokon, amelyeket riválisaik, Sinavatra "vörös inges" hívei tartottak. A "sárga ingesek" monarchisták, katonák, városlakók, mind a jelenleg kormányi támogatói, akik szemben állnak a "vörös inges" falusi tömegekkel.
Politikai merénylet Thaiföldön
Fegyveres támadók súlyosan megsebesítették a thaiföldi "sárga inges" mozgalom vezetőjét péntekre virradóra Bangkokban - közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.