A legújabb adatok szerint a tartomány fővárosában, L'Aquilában a használhatatlanná vált lakások aránya 53 százalékra nőtt. A tartományi hatóságok mindazonáltal azt a célt tűzték ki, hogy a tél beállta előtt a hajléktalanná váltak elhagyhassák a szállodákat és a sátortáborokat.
Csütörtökre tervezik a tanítás újraindítását az abruzzói iskolákban, L,Aquliában és több körzetben várhatóan egyelőre sátrakban folyik az oktatás, mivel még nem tudták ellenőrizni az iskolák épületeinek biztonságát.
Vizsgálat indult több összedőlt épület, köztük a L'Aquilai San Salvatore kórház ügyében, amely kártyavárként omlott össze. A helyi ügyészség a korábbi dokumentumok alapján arra gyanakszik, hogy meghamisították az épület biztonságára vonatkozó megállapításokat. Ugyanakkor az ügyészség, Roberto Maroni belügyminiszterrel egybehangzóan arra figyelmeztetett, hogy miután az újjáépítésre milliárdos befektetésekre lesz szükség, elképzelhető, hogy a szervezett alvilág is megpróbálja benne megtalálni a maga üzletét - írta a római La Repubblica című napilap on-line kiadása.
Még mindig reng a föld Olaszországban
Még mindig reng a föld a közép-olaszországi Abruzzo tartományban, nyolc nappal a pusztító természeti csapás után: kedden este a Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földmozgás rázta meg a katasztrófa sújtotta körzetet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.