A honlap Victor Gioiára, André ügyvédjére hivatkozott, aki szerint a francia édesapának szándékában állt kedden megjelenni a magyar bíróság előtt, és visszavonni vádjait a kislány kedvéért, azért, hogy az ne veszítse el édesanyját. Az ügyvéd úgy vélte: kizárt, hogy az anya visszautasítaná a békülésre nyújtott kezet. A keddi orosz lapok szerint Belenykaját a kislány elrablása miatt Franciaországnak való kiadatás, ottani bírósági eljárás és három évig terjedő börtön várja, amennyiben volt férje nem vonja vissza a vádakat.
A Komszomolszkaja Pravda című lap Belenykaja szüleit kérdezte. Kiderült: az asszony édesapja rosszul lett, amikor meghallotta a hírt, hogy lányát és unokáját elfogták, s szívpanaszai mellett súlyosbodott az asztmája is. Elmondta: nagyon izgul lánya és Liza sorsa miatt, de a családból aligha tud valaki Magyarországra utazni.
Miközben hétfőn még több orosz politikus kifogásolta, hogy egy orosz állampolgárt a vádak ismertetése nélkül előállítottak Magyarországon, a Moszkovszkij Komszomolec című lapban Alekszej Golovany, a gyermeki jogok ombudsmanja kijelentette: a francia bíróság döntése értelmében Lizának az apjával, az orosz bíróság ítélete szerint viszont anyjával kell lennie. Ez jogi zsákutca: mivel nincs érvényes kétoldalú megállapodás, megoldás csakis diplomáciai úton képzelhető el. Golovany hozzátette: létezik egy európai konvenció arra az esetre, ha egy gyermeket saját szülei rabolnak el, de az nem eléggé átgondolt, ezért számos ország nem csatlakozott hozzá, így Oroszország sem.
Borisz Altsuler, a Gyermeki Jogok társadalmi szervezet vezetője viszont úgy vélte: a diplomáciának semmi keresnivalója nincs az ügyben, mivel korábbi hasonló esetek megmutatták: a francia bíróságokat az sem nagyon érdekli, ha személyesen az államfők avatkoznak be.
Elise édesapja visszavonná a kislány anyja elleni keresetét
Jean-Michel André, a többször elrabolt és Magyarországon megtalált Elise André-Belenykaja édesapja a gyerek érdekében kész lemondani a kislányt elrabló anya elleni keresetéről - jelentette a BBC brit műsorszóró orosz honlapján kedden reggel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.