A francia Jean-Michel André és az orosz Irina Belenykaja kapcsolatából született, most három és fél éves kislányt, Élise-t (Lizát) a francia hatóságok - az ottani joggyakorlatnak megfelelően - 2007-ben az apának ítélték, miután a szülők útjai elváltak. Anyja azonban Elise-t az apa hozzájárulása nélkül Oroszországba vitte, s ezért 2008 elején nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az orosz hatóságok közben - az orosz jog értelmében - Belenykajának ítélték a gyereket. Az apa tavaly szeptemberben Franciaországba vitte a gyereket.
Elise-t Arles-ban rabolta el két férfi és egy nő március 20-án, amikor az óvodából ment haza az apjával. A támadók az apát súlyosan bántalmazták. A francia hatóságok két eljárást indítottak az ügyben: az elsőt az anya ellen "szülő általi gyermekrablás" címén, a másikat pedig ismeretlen tettesek, a két cinkostárs ellen.
Jean-Michel André csütörtökön, miután a nyomozás állásáról tájékoztatták a párizsi igazságügy-minisztériumban, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kislány anyjával együtt Oroszországban van, és hogy ő utánuk megy. Ugyanakkor az apát Oroszországban körözik, de ő már korábban közölte, hogy hamis útlevéllel, álnéven akarja gyermekét felkutatni. Ügyvédje, Victor Goia szerint vasárnapra virradóra a férfi útnak is indult.
Goia szerint a kislány jó egészségnek örvend, és jelenleg "biztos helyen őrzik", de ha apja megérkezik Magyarországra, 48 órán belül hazaviszi őt Franciaországba. Az ügyvéd hangsúlyozta: André célja, hogy ne okozzon újabb traumát a gyermeknek. Nem akar az anyával háborúzni, csupán azt szeretné, hogy Elise "többé-kevésbé normális életet éljen."
Elvitte francia édesapja a Tiszabecsnél megtalált francia-orosz állampolgárságú kislányt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekotthonból - mondta el a területi gyermekvédelmi központ igazgatója hétfőn az MTI-nek. Makara Tamásné hozzátette: az édesapa késő délután jelentkezett a három és fél éves Elise-ért, és jelezte, azonnal hazaviszi Franciaországba gyermekét.
Magyarországon találták meg az elrabolt Elise-t
Elise-t, a március 20-án Dél-Franciaországban elrabolt francia-orosz állampolgárságú kislányt és édesanyját megtalálták és vasárnap előállították Magyarországon - értesült hétfőn az AFP francia hírügynökség rendőrségi forrásból.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.