Az idén hatéves Madeleine-nek 2007. május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában. A gyermek - két kisebb testvérével - a szállodai szobában aludt, miközben a szülők az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben.
A gyanúsítást tavaly nyáron - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a gyermeknek azonban azóta sem lelik nyomát. Időközben a világsajtó figyelme lanyhult, és már a brit lapok is meglehetősen ritkán foglalkoznak a témával, a The Sun hétfőn közölt helyszíni riportja szerint azonban az üdülőfalu lakóinak ez is sok. A legnagyobb brit bulvárlap megírja, hogy szinte azonnal fehér festékkel öntötték le a legújabb figyelemfelhívó kampány részeként kihelyezett óriásplakátokat, amelyekről Madeleine arcképe tekint le.
A beszámoló szerint különösen magasra csapnak az indulatok az Ocean Club üdülőben, ahonnan Madeleine eltűnt. Innen eddig 21 alkalmazottat eresztettek szélnek, és az elbocsátásokat indokló levelek első sorában az áll, hogy a munkahelyek megszűnésének az esetet kísérő "negatív sajtóvisszhang" az oka.
A The Sun szerint a helyiek közül többen hangosan gyalázták Gerry McCannt, Madeleine édesapját, aki nemrég visszatért a helyszínre, hogy emlékeztető célú dokumentumfilmet forgasson a kislány eltűnéséről, mások pedig jogi lépéseket fontolgatnak a család ellen jövedelmük elvesztése miatt.
McCannék a közfigyelem életben tartását célzó, nemrég újrakezdett kampány keretében 10 ezer, portugál nyelvű szórólapot is eljuttattak Praia da Luzba és környékére, a brit lap riportere azonban egyet sem talált kitéve a helybeli üzletekben és vendéglátóhelyeken.
Az egyik étteremtulajdonos elmondta: nem arról van szó, hogy a helyiek ne éreznének együtt a családdal, de két év eltelt, az ő éttermének forgalma például 40 százalékkal zuhant, és mindenki más is küszködik a megélhetésért az eset óta.
Gerry McCann a lapnak azt mondta: őszintén sajnálja, ha kárt okoztak volna az üdülőfalunak, és a család nem akarja gyarapítani az egyébként is nehéz gazdasági helyzetből eredő gondokat. Hozzátette azonban: amíg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy mi történt Madeleine-nel, nem hagyhatják abba a keresést.
Szabadulnának a Madeleine-ügytől a portugálok
Szabadulnának Madeleine McCann ügyétől annak a portugál üdülőhelynek a lakói, ahonnan a skót kislány csaknem két éve eltűnt, mivel az esetet kísérő sajtónyilvánosságot okolják a turistaforgalom meredek hanyatlásáért és munkahelyeik elvesztéséért.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.