A szociáldemokrata Wolfgang Thierse a Berliner Zeitung című napilapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában annak a nézetnek adott hangot, hogy a volt kommunista államot nem lehet teljes egészében elítélni. "A rendszer vallott kudarcot, nem az emberek" - hangoztatta Thierse, hozzátéve, hogy az egykori NDK történelme nem csupán a hírhedt állambiztonsági minisztériumból, a Stasiból állt.
A volt keletnémet államból származó politikus nyilatkozata újabb "állomását" jelentette annak a vitának, amely az egykori NDK megítélésével kapcsolatban bontakozott ki a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD). A vitát Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnöke, Erwin Sellering robbantotta ki egy interjúval, amelyben az amúgy az ország nyugati feléből származó politikus óvott az NDK "totális" elítélésétől, s attól a történelemszemlélettől, amely szerint a volt kommunista államban minden fekete, a szövetségi köztársaságban minden fehér lett volna. Sellering egészen odáig elment, hogy a hajdani NDK bölcsődei és óvodai rendszerét, az oktatást és az egészségügyet - legalábbis azoknak legtöbb elemét - "átvételre" érdemesnek minősítette. A tartományi kormányfő az eddiginél jóval árnyaltabb történelmi értékelést sürgetett.
A miniszterelnök kijelentései hatalmas felzúdulást váltottak ki az SPD-ben, s a párton kívül is. Több szociáldemokrata politikus élesen bírálta a mecklenburgi kormányfőt, sőt egyesek azzal is meggyanúsították, hogy - mint fogalmaztak - következő lépésként a náci rezsimet igyekszik majd rehabilitálni.
Thierse most politikustársa védelmére kelt, hangoztatva: ahhoz semmi kétség nem fér, hogy az NDK diktatúra volt. A keletnémetek azonban joggal tartanak igényt arra, hogy életüket és teljesítményüket "tisztességesen" értékeljék - fogalmazott a parlamenti alelnök, aki nem tartotta meglepőnek, hogy a közvélemány-kutatások szerint az egykori NDK részét képező keleti tartományok lakosságának a fele visszakívánja a volt kommunista állam vívmányait. Ezzel összefüggésben elengedhetetlennek nevezte, hogy emberek millióinak életéről ne csupán "megsemmisítő" ítéleteket mondjanak, hanem az NDK történelméről "árnyalt és differenciált" véleményt alkossanak.
Megfigyelők szerint Thierse állásfoglalása is jelzi, hogy a volt kommunista állam múltjának feldolgozása Németországban még hátra van. Az SPD-n belül kialakult vita ugyanakkor súlyos árnyékot vethet a szociáldemokraták kampányára az őszi parlamenti választások előtt.
Az NDK "tisztességes" értékelését sürgeti a Bundestag alelnöke
Az egykori Német Demokratikus Köztársaság "tisztességes" értékelését sürgette a Bundestag alelnöke.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.