Öt román, két cseh, egy perui és egy argentin-olasz kettős állampolgár is életét vesztette a két nappal ezelőtti természeti katasztrófában.
A bukaresti külügyminisztérium szerint a román áldozatok között van egy San Demetrióban meghalt háromtagú család is. A romok alá temetett öt áldozat közül ketten kiskorúak voltak. Egyikük a háromfős családhoz tartozott, a másik gyermek egy összedőlt templomban lelte halálát L,Aquilában.
A prágai külügyminisztérium kedd este számolt be arról, hogy két cseh fiatal - egy lány és egy fiú - holttestét emelték ki egy összeomlott ház törmelékei alól L,Aquilában. A diákok rövidebb időre tanulni mentek Olaszországba a kelet-csehországi Pardubicéből. Mindketten 17 évesek voltak.
A perui áldozat egy 57 éves asszony, akinek holttestét szintén L,Aquilában találták meg - jelentette az egyik limai újság internetes oldalán a dél-amerikai ország római konzulját idézve. Az asszony hat éve érkezett Olaszországba, hogy súlyos betegségét gyógyíttassa - tudta meg az áldozat egyik fiától a napilap.
Az argentin-olasz kettős állampolgár, egy 38 éves nő Ono településen vesztette életét olasz férjével és öt hónapos kislányával együtt. Haláláról Argentína római konzulja számolt be az egyik argentin televízióban.
Olaszország középső részét hétfő hajnalban rázta meg pusztító erejű, a Richter-skála szerint 5,8-es erősségű - más mérések szerint 6,3-es erősségű - földrengés. Epicentruma Abruzzo régió fővárosa, L,Aquila közelében volt. A legfrissebb adatok szerint 250 halottja van a földmozgásnak, a sérültek száma meghaladja az ezret, körülbelül 17 ezren maradtak fedél nélkül. Magyar áldozatokról nem tudni. A térségben hétfő óta 353 utórengést észleltek.
Külföldi áldozatai is vannak az olaszországi földrengésnek
Legalább kilenc külföldi áldozata van a közép-olaszországi földrengésnek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.