A Kommunisták Moldovai Pártjának vasárnapi választási győzelme ellen tiltakozó 15 ezer fős tömeg látszólag spontán módon, ellenzéki hívek SMS-kampánya után gyűlt össze Chisinau központjában. Sergei Muntian huszonkét éves tüntető elmondta: a mozgósítás azután vette kezdetét, hogy többen SMS-üzenetet kaptak, amelyben a kommunisták elleni tüntetésre hívták, illetve az üzenet továbbítására kérték őket.
A tüntetők internetes naplókat és közösségi portálokat - például a Facebook oldalt és a Twitter mikroblog-szolgáltatást - is felhasználják arra, hogy a hagyományos, az ellenzék szerint kormányzati ellenőrzés alatt álló csatornákat megkerülve híreket továbbítsanak.
"Chisinaut katonák vették körül. Az emberek tüntetnek. Az Egyesült Államok szerint a választások megfeleltek a szabályoknak. Nem egészen"- írta szerdán egy magát robintel néven azonosító felhasználó a Twitteren. A Facebook felhaszálói "Le a kommunistákkal" nevű csoportot alapítottak, amelybe szerdáig már ötszázan léptek be. A csoport logót is kreált magának, amelyen egy ember a szemetesbe hajítja (az egykori szovjet zászlón szereplő) sarlót és kalapácsot.
Az internetes mozgalom zászlóvivője a magát "Kommunistaellenes vagyok" néven azonosító aktivista bizottság volt. A mozgalom nagysága a kormányt és az ellenzéket egyaránt meglepte.
Natalya Morar, a bizottság egyik vezetője azzal büszkélkedett újságíróknak, hogy az internet révén néhány perc alatt 15 ezer embert voltak képesek összehívni Chisinau főterére. Ilyen eredménnyel pedig egyetlen politikai párt sem dicsekedhet - tette hozzá.
Politikai elemzők szerint a bizottság azt használta ki, hogy az Európai Unió határán fekvő, Európa legszegényebb országának számító Moldova ifjúsága elégedetlen a sorsával. "Nem akarjuk, hogy a nyugdíjasok döntsenek a sorsunkról" - mondta még vasárnap a francia hírügynökségnek a 31 éves Nikolai Damaskine, aki az ellenzéki Liberális Demokratákra adta voksát.
Damaskine elmondta, hogy részt vett a "Rejtsd el a nagymamád személyi igazolványát" SMS-küldő akcióban, amelynek célja az volt, hogy a személyi okmányok "eltüntetésével" megakadályozzák az idős (feltehetően a kommunistákra szavazó) emberek szavazását.
A moldovai fiatalok "internetes forradalma"
Közösségi portálok, blogok és mobiltelefonon továbbított rövid szöveges üzenetek (SMS) kulcsszerepet játszottak az új technikai eszközökért rajongó több ezer fiatal részvételével lezajlott moldovai megmozdulásokban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.