A NATO-csúcstalálkozó idején előállított több száz tüntető közül a francia sajtó beszámolója szerint hétfőn este 11 személynek, hét francia, három német és egy magyar állampolgárnak kellett bíróság elé állnia Strasbourgban. Közülük hat, 20 és 30 év közötti személyt - három német és három francia állampolgárt - három és hat hónap közötti - letöltendő vagy felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt a bíróság a zavargásokban való részvételért, további három francia és egy német esetében pedig május 5-én mond ítéletet.
Az MTI érdeklődésére a bíróság kedden megerősítette, hogy a NATO-ellenes tüntetők perében egy magyar állampolgárra is kiszabtak három hónap felfüggesztett börtönbüntetést. Az illetékes azonban hozzátette: a 24 éves férfit lopás miatt ítélték el, amely nem hozható közvetlen összefüggésbe a zavargásokká fajult NATO-ellenes tüntetésekkel. A fiatalembert az ítélethirdetés után a hatóságok elengedték. A francia sajtó úgy tudja, hogy a férfi Németországban él.
A pénteken és szombaton tartott NATO-csúcstalálkozó idején Strasbourgban rendezett NATO-ellenes nemzetközi megmozdulások békés tüntetői közé több száz rendbontó keveredett, akiknek egy része felgyújtott egy hotelt, egy gyógyszertárat és az egykori határállomás épületeit, valamint középületekbe tört be. A gyújtogatások miatt eddig hétfőn két orosz és egy német állampolgár ellen emelt vádat a strasbourgi ügyészség. Nicolas Sarkozy államfő az "állam támogatásáról" biztosította a határváros polgármesterét a jelentős károk helyreállításában.
Egy magyart is elítéltek a NATO-ellenes tüntetők perében
Három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a strasbourgi bíróság lopás miatt egy 24 éves magyar férfit abban a perben, amelyet a múlt hét végi NATO-csúcstalálkozó alatt lezajlott zavargások során őrizetbe vett személyek ellen indítottak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.