A hír a legjelentősebb bolgár lapokban látott napvilágot, s noha az elektronikus média is ettől hangos, az elrabolt üzletember családja nem kommentálja a híreket.
A sajtó közzétette a BTR holding elrabolt tulajdonosának, Kircso Kirovnak a fényképét, amelyen a 70 éves építési vállalkozó össze van kötözve, s arcán ütések nyomai láthatók. A sajtó úgy tudja, hogy a fotót az emberrablók váltságdíjkövetelésével együtt pénteken kapta a vállalkozó fia, Ivan Kirov, de ő mindezt "ostobaságnak" nevezte. Azt állította, hogy apja "személyes okok miatt" külföldön tartózkodik.
A lapok szerint az építési vállalkozó március 27-én tűnt el, gépkocsiját háza előtt találták meg, nyitott ajtókkal és égő reflektorokkal. Az emberrablók által követelt váltságdíjat a lapok egy- és ötmillió euró közé teszik. A rendőrség nem zárja ki, hogy megrendezett emberrablásról van szó, s az álbűntény oka ez esetben a BTR holding válság miatti eladósodottsága lehet - írták a lapok.
Szofia Roman Vasszilev, bolgár helyettes főügyész szerint Bulgáriában az elmúlt két évben 14 emberrablás történt, de nem zárható ki, hogy ennél is több ilyen bűneset volt, csak nem értesítették róluk a hatóságokat.
Egymillió eurót kérnek az elrabolt vállalkozóért
Elrabolták Bulgáriában azt az építési vállalkozót, aki 11 napja tűnt el, s az emberrablók legalább egymillió eurós váltságdíjat követelnek - jelentette kedden a bolgár média, felemlegetve, hogy az üzletember osztozik több más gazdag bolgár sorsában, akiket az elmúlt hónapokban raboltak el.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.