Brian Cowen miniszterelnök ezzel a válságköltségvetés keddi nyilvánosságra hozatalához készíti elő a terepet. Közölte, hogy április 21-i hatállyal 20 miniszterhelyettes benyújtja a lemondását, s ő csak 15-öt nevez ki a helyükre a következő napon: Egyúttal át is szervezi a posztok feladatkörét a hatékonyabb és takarékosabb kormányzás érdekében.
Írországban még a fenti karcsúsítás után is 30 miniszter és -helyettes fog jutni 4 millió lakosra, ami Európában az egyik legmagasabb arány a lakosság lélekszámához viszonyítva. A kormánypárti képviselők 40 százaléka került be a kabinetbe vagy miniszterhelyettesi posztra, ami két-háromszorosára növeli a jövedelmüket. A miniszterhelyettesek fizetése évi 139 266 euró, de az ellenzék becslése szerint irodájukkal és személyzetükkel együtt fejenként évi 750 ezer euróba kerülnek a választóknak.
Az ír politikusok a januári tíz százalékos illetménycsökkentés dacára is a legjobban megfizetettek közé tartoznak. Cowen évi 257 ezer eurót keres, ami több, mint a brit, a francia vagy a német kormányfő fizetése, és nem sokkal marad el Barack Obama amerikai elnökétől.
Az ír kormány karcsúsít a válság miatt
Az ír kormányfő utasítást adott hétfőn a miniszterhelyettesek számának a csökkentésére, hogy pénzt takarítson meg a vezetésben a súlyos válság közepette.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.