A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap beszámolója szerint a miniszterelnöki tisztségéből csaknem két éve menesztett Blair a különböző rendezvényeken azóta elmondott beszédeivel már több mint 15 millió fontot (ötmilliárd forintot) keresett.
Az újság megírja, hogy a brit politikus például a múlt hónap végén egy félórás előadásért - amelyet a manilai egyetemen tartott - 200 ezer eurót (182 ezer fontot) kapott. Ráadásul ugyanaznap volt még egy hasonló fellépése az egyik manilai luxusszállodában.
A konzervatív lap nem minden irónia nélkül idéz néhány elemet a százezrekért mért beszédekből. Blair megállapította egyebek mellett, hogy "a politika fontos dolog, de sok minden, ami jelenleg zajlik, nem túl felemelő". Kifejtette, hogy "a vallás erőt adhat, de ürügyként használhatják gonosz cselekedetekhez is".
A The Sunday Times szerint sok közéleti szónoknak csökkentenie kellett az előadásaiért számlázott összegeket a recesszió miatt, Blair beszédeit azonban változatlanul nagy pénzekkel díjazzák.
A lap összehasonlításként megemlíti, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök általában 150 ezer dollárt (103 ezer fontot) kap egy-egy előadásért. A januárban leköszönt George Bush is hasonló bevételeket könyvelhet el beszédeiért, amióta kiköltözött a Fehér Házból, bár az ő esetében "valószínűtlen, hogy ez a díjazási ráta sokáig tartható lesz" - írja a The Sunday Times.
Tony Blair viszont akkor is csinos pénzeket keres, amikor éppen nem a szónoki emelvényen áll. A volt brit kormányfő a világ egyik legnagyobb befektetési csoportjához, a JP Morgan Chase-hez szegődött tanácsadónak évi kétmillió font javadalmazás fejében, és további 500 ezer fontot kap a Zurich Financial Services pénzügyi szolgáltató csoporttól, hasonló munkakör ellátásáért. Készülő memoárkötetéért pedig hírek szerint 4,6 millió font előleget vett fel.
Tony Blair közhelyei fontmilliókat érnek
A világ legdrágább szónoka Tony Blair volt brit kormányfő, aki egyik legutóbbi előadásáért percenként kétmillió forintnak megfelelő összeget kasszírozott.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.