Az atlanti szövetség hat évtizedes történetében eddig fordult elő hasonló diplomáciai botrány, amelyet az olasz miniszterelnök a csúcs második napjának nyitányán okozott. Mégpedig azzal, hogy a németországi Kehlben a Rajna partján fel-alá sétálva csaknem fél óra hosszat lázasan telefonált mobilján, miközben a vendéglátó Angela Merkel kancellár sorra fogadta az állam- és kormányfőket, hogy elinduljanak Franciaország felé a folyó felett átívelő hídon. A tagországok vezetői a kancellárral az élen egy ideig vártak az olasz kormányfőre, aki azonban láthatóan egy cseppet sem zavartatta magát, s tovább telefonált.
Merkel, Obama, Kaczynski és a többiek ezután Berlusconi nélkül vágtak neki a hídnak. Annak közepén Nicolas Sarkozy francia államfő várta a kollégákat a hagyományos családi fotóra, amelynek a jelentőségét ezúttal növelte a 60. születésnap. Berlusconi azonban eközben még a német oldalon telefonált, úgyhogy a fényképezőgépek a jubileum ellenére csak 27 állam- vagy kormányfőt örökíthettek meg.
Természetesen azonnal megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy az olasz kormányfőnek mi lehetett annyira fontos. Egyesek lehetséges olasz belpolitikai válságot említettek, míg mások - Berlusconi kardos nejére utalva - családi krízist sejtettek. De voltak olyan vélemények is, hogy Silvio Berlusconi - szokásához híven - egyszerűen csak a középpontba akart kerülni, s ebből kiindulva nem riadt vissza a diplomáciai szabályokat súlyosan sértő mobiltelefonos forgatókönyvtől sem. Mindezt állítólag sértettségében is tette amiatt, hogy az előző esti vacsorán véleményére a többiek nem nagyon figyeltek oda.
Berlusconi nem csupán NATO-körökben kavart vihart, a kínosan hosszú telefonnak az olasz belpolitikában alighanem folytatása is lesz.
Berlusconi megbotránkoztatta a NATO-t
Megbotránkoztatta a NATO-t, s lemaradt a történelmi, s egyben "születésnapi" családi fotóról szombat reggel a Németországot Franciaországgal összekötő hídon Silvio Berlusconi.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.