Végleges egyezség esetén a jelenleg 250 milliárd dolláros IMF-keretet 500 milliárd dollárral kiegészítenék, vagyis a valutaalapnak 750 milliárd dollár - az eddigi tartalék háromszorosa - áll majd rendelkezésére.
A Financial Times már a hétvégén közölt egy kiszivárogtatott - a londoni üzleti napilap forrása szerint szinte véglegesnek tekinthető - nyilatkozattervezetet, amely szerint a csúcsértekezleten egyezség jön létre az IMF tőkekészletének megemeléséről, szükség esetén a piacról felvett hitelekkel. Az IMF tartalékainak feltöltése már a G20-országok pénzügyminisztereinek múlt havi nagy-britanniai előkészítő értekezletéről kiadott zárónyilatkozatban is tényként szerepelt. A valutaalap készleteinek megháromszorozását elsősorban az Egyesült Államok szorgalmazza.
Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter már az előzetes miniszteri szintű értekezletre azzal a javaslattal érkezett, hogy emeljék 750 milliárd dollárra az IMF folyósítható készleteit.
Alistair Darling, a vendéglátó Nagy-Britannia pénzügyminisztere csütörtökön közölte, hogy a világkereskedelem újjáélesztését célzó finanszírozás mértékéről is konszenzus formálódik. Darling a G20-tanácskozás szünetében, a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: lesz megállapodás egy összesen 250 milliárd dolláros kereskedelem-finanszírozási garanciakeretről. A pénzügyminiszter szerint ez nagy segítség, mivel a világkereskedelem "tudvalevőleg lefulladt".
Nagy londoni elemző házak szerint a globális kereskedelem nemhogy "lefulladt", de az idén egyenesen összeomlik az elmúlt évek növekedési ütemeihez mérve. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző intézete - áprilisra szóló világgazdasági prognózisában azt jósolta, hogy 2009-ben a globális áru- és szolgáltatásforgalom értéke 5,2 százalékkal zuhan a 2006-ban mért 9,1 százalékos, a 2007-ben elért 7,4 százalékos és a 2008-ra becsült 4,9 százalékos bővülés után.
500 milliárddal növelhetik az IMF mozgósítható tőkéjét
Félezer milliárd dollárral nőhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészlete, és százmilliárdok jutnak a globális kereskedelem újjáélesztésére is a világ vezető ipari és fejlődő gazdaságainak csütörtöki londoni tanácskozásán körvonalazódó konszenzus alapján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.