A vállalat tájékoztatása szerint megszakadt az orosz gáz továbbítása a Balkánra. Liliana Puskasu, a moldovai polgárvédelem sajtótitkára elmondta, hogy a robbanást követően keletkezett tüzet eloltották. A baleset miatt leállították a gázszállítást a moldovai lakosságnak, illetve a tranzitgáz szállítását a Balkánra. A sérült vezetékszakaszt lezárták, abban nullára esett a nyomás. Moldovai és a Dnyeszteren túli területről érkezett szakértők bevonásával megkezdődött a vezeték helyreállítása.
A robbanás Kopanka és Kickani települések között, Moldova és a Dnyeszteren túli terület határán történt. Egy 1,2 méteres átmérőjű cső robbant fel kétméteres mélységben. A robbanás helyén mintegy tíz méter átmérőjű tölcsér keletkezett.
Szemtanúk elmondása szerint mintegy száz méter magas fáklyaként égett a vezetékből kiáramló gáz. A magas hőmérséklet miatt a helyszínt 2-3 kilométeres távolságra lehetett csak megközelíteni. Ezt nehezítette továbbá, hogy az esőktől felázott környékbeli utakon több jármű elakadt. Egyelőre nem lehet tudni meddig tart a helyreállítás.
Nem megy az orosz gáz a Balkánra
Robbanás történt szerda reggel egy gázvezetéken Moldovában a szakadár Dnyeszteren túli területen - közölte a helyi Tiraspoltranszgaz szállító cég.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.