A vádlottak padjára ült a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt, 66 éves, "Douch" néven ismert Kaing Guek Eav, aki az 1975-1979 közötti vörös khmer rezsim legnagyobb kínzóközpontjának, a Tuol Slengnek (S-21) volt az igazgatója. A börtönben a becslések szerint mintegy 16 ezer embert - köztük nőket és gyerekeket - tartottak fogva, akik közül feltehetően mindössze 14-en élték túl a bántalmazásokat.
A matematikatanárból lett tömeggyilkos "Douch"-t 1999-ben tartóztatták le a phnompeni hatóságok. Az ENSZ égisze alatt zajló per már február 17-én megkezdődött, de az első tárgyalási napon csupán eljárási kérdésekről volt szó.
Kaing Guek Eav francia védőügyvédje, Francois Roux szerint védence a hét folyamán várhatóan elismeri a Pol Pot-rezsim idején általa elkövetett atrocitások egy részét, és lehetősége nyílik arra, hogy az áldozatokhoz is szóljon.
A kínzóközpont egykori parancsnoka életfogytiglani börtönbüntetésnek néz elébe, miután a bíróság kizárta a halálbüntetés lehetőségét.
A népirtó vörös khmer rezsimnek mindössze öt egykori vezetőjét tudták elfogni és bíróság elé állítani. A legfőbb vezér, Pol Pot 1998-ban meghalt.
Vörös khmer vezető elleni történelmi per Kambodzsában
Tanúmeghallgatásokkal megkezdődött hétfőn Phnompenben a kambodzsai népirtás ügyében eljáró első, történelmi jelentőségű per érdemi része, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.