"A lemondott, de ügyvezetőként tovább működő kormány csak félig kormány. Úgy vélem, az egész ország, az egész lakosság érdeke, hogy mihamarabb teljes értékű kormány legyen hatalmon" - jelentette ki a cseh államfő hétfőn Prágában.
A Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány a múlt héten mondott le, miután a képviselőházban elveszítette az ellenzéki szociáldemokraták által kezdeményezett bizalmi szavazást. Klaus a lemondást elfogadta, és megbízta a kormányt az ügyvivői feladatok ellátásával az új kabinet megalakulásáig. Klaus sürgetését a kormány több polgári demokrata minisztere politikai nyomásnak minősítette és visszautasította.
"Meggyőződésem, hogy az uniós elnökség végéig (június végéig) az ügyvezető kormány hatalmon maradhat. Az az elképzelés, hogy az uniós tárgyalásokra új miniszterek mehetnek, naivitásra vall" - reagált az államfő kijelentésére Petr Necas munkaügyi és népjóléti miniszter, a Polgári Demokratikus Párt alelnöke. "Klaus meghazudtolja magát. Remélem, hogy ez csak az általános ideges hangulat következménye" - jegyezte meg Ivan Langer belügyminiszter.
Mirek Topolánek a hét végén több esetben is annak a véleményének adott hangot, hogy ügyvezető kormánya akár az előre hozott választásig is tisztségében maradhatna. Szerinte néhány hónapra szakértői kormányt felállítani értelmetlen dolog. Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke azonban kitart korábbi álláspontja mellett: a cseh uniós elnökség végén a Topolánek-kabinetet szakértői kormánynak kell felváltania.
A két legnagyobb párt - a polgári demokraták és a szociáldemokraták pártja - egyetért abban, hogy a kialakult helyzetet előre hozott képviselőházi választással oldják meg. Időpontként a szociáldemokraták az októbert, a polgári demokraták a szeptembert szeretnék. A helyzet megoldásáról jelenleg szakértői szinten folyik az egyeztetés.
Klaus sürgeti az új cseh kormány felállítását
Václav Klaus szerint mihamarabb fel kell állnia az új cseh kormánynak, mert az ügyvezető kormány csak "félig kormány".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.