Emlékeztetett arra, hogy Barack Obama amerikai elnök - még megválasztása előtt - tavalyi berlini beszédében úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak nincsen Európánál jobb partnere. "Európa is tartozik annak beismerésével, hogy nekünk sincsen az Egyesült Államoknál jobb partnerünk. Stratégiai szövetségeseinket nem ott kell keresnünk, ahol az európai értékekkel össze nem egyeztethető felfogás uralkodik" - fogalmazott Szent-Iványi.
Szerinte a transzatlanti kapcsolat közös értékeken és érdekeken nyugszik: a demokrácia és az emberi jogok tiszteletén, a nyitott és szabad versenyen alapuló piacgazdaság támogatásán, valamint a legfontosabb nemzetközi kihívások - a nemzetközi terrorizmus, a klímaváltozás, a gazdasági válság - hasonló értelmezésén. Kiemelte ugyanakkor, hogy az Obama-adminisztráció nemcsak az értékközösség megerősítését, de újabb kihívásokat is hozhat.
"Az utóbbi hónapokban látható, hogy a protekcionizmus és a gazdasági bezárkózás kísértése mindkét kontinenst elérte. Az EU joggal tiltakozik e tendenciák miatt, az európai protekcionizmus feltámadása azonban hiteltelenné teheti e kritikát" - figyelmeztetett. A magyar liberális képviselő a G-20 londoni csúcstalálkozójától azt várja, hogy az EU és az Egyesült Államok együttműködésének eredményeként fektesse le a gazdasági válsággal szembeni fellépés intézményi alapjait. A kihívás egy másik területen is erősebb, mint korábban - folytatta Szent-Iványi.
"Európa nem halogathatja tovább, hogy politikai ambícióihoz hasonló mértékben vállaljon felelősséget a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, akár a NATO keretein belül vagy azzal együttműködve, akár önállóan. Ehhez egyelőre hiányzik az intézményrendszer és a politikai akarat" - állapította meg.
Szent-Iványi: Európának nincs jobb partnere az Egyesült Államoknál
Európának nincs jobb partnere az Egyesült Államoknál - mondta Szent-Iványi István liberális európai parlamenti (EP-) képviselő Strasbourgban, a transzatlanti partnerségről tartott EP-vitában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.