"Gazdasági, biztonsági és erkölcsi kötelességünk segítő kezet nyújtani azoknak az országoknak és népeknek, amelyeket a legnagyobb kockázat fenyeget" - szögezte le állásfoglalásában, amelyet a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 csoport vezetőinek április 2-i londoni találkozója elé időzített a Fehér Ház.
"Ha hátat fordítunk ezeknek az országoknak, a jelenlegi válság okozta szenvedés nagyobb lesz" - érvelt Obama. Mint hangsúlyozta, az amerikai gazdaság felépülése is elhúzódna, az amerikai termékek piacai ugyanis tovább zsugorodnának és ez amerikai munkahelyek elvesztésével járna. Nem részletezte, hogy milyen országokra és milyen segítségnyújtásra gondol.
Az amerikai elnök bátor, átfogó, összehangolt nemzetközi összefogást sürgetett a világgazdaságot elgyengítő recesszió kezelésére. A világ gazdasági vezetőihez intézett üzenetében - amely több tucat kiadványban jelent meg világszerte - arról írt: szorosabb kormányzati ellenőrzésre van szükség azok felett a pénzügyi műveletek felett, amelyek a fő kiváltói voltak a globális visszaesésnek.
"Csak az összehangolt nemzetközi cselekvés képes megelőzni az olyan felelőtlen kockázatvállalást, amely a válság okozója volt" - írta, s kiemelte, hogy a szabályozási és felügyeleti környezet átfogó reformjára van szükség. Azt is közölte: semmiképpen sem a zűrzavaros, kérlelhetetlen kapitalizmus, illetve az elnyomó, államilag irányított gazdaság között kell választani, szerinte ez hamis választás, amely egy nép érdekeit sem szolgálja.
Utalt arra, hogy a világgazdaság és -kereskedelem évtizedek óta első ízben zsugorodik. Kifejtette, hogy az amerikai gazdaság olyan szorosan kapcsolódik a világgazdasághoz, hogy nem lehet elválasztani a növekedést célzó hazai intézkedéseket a hasonló nemzetközi lépésektől.
Obama: segíteni kell a bajba jutott gazdaságokon
Az eddigieknél nagyobb segítséget kell nyújtani a bajba jutott gazdaságoknak - szólított fel Barack Obama amerikai elnök kedden nyilvánosságra hozott üzenetében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.