A Szerbiát irányító Demokrata Párt első vonalbeli vezetőjének számító politikus szerint a NATO-bombázástól meghalt Oleg Nasov - akinek a sírját megkoszorúzta - nem volt katona, s az Újvidék belvárosát Petrovaradinnal (Pétervárad) összekötő Duna-hídról sem állíthatta senki, hogy katonai jelentőséggel bír.
A Vajdaság fővárosa ugyan több száz kilométerre van Koszovótól, mégis súlyosan szenvednie kellett. Lerombolták három hídját, kőolaj-finomítóját, a vajdasági televízió központját, s ennek a pusztításnak a következményeit máig szenvedjük - jelentette ki Bojan Pajtic, hozzátéve, hogy a vajdaságiak mindenkinek kezet nyújtanak, megbékélést szeretnének, s a Szerbia elleni NATO-agresszió áldozatainak emléke előtt tisztelegve azt akarják, hogy hasonló dolog soha, sehol ne történjen.
A NATO-t bírálta a Vajdaság miniszterelnöke
A tíz évvel ezelőtti NATO-bombázás nemcsak az akkori Jugoszlávia hadserege, hanem az ártatlan polgári lakosság - nők, gyerekek, öregek - ellen is irányult - állapította meg Bojan Pajtic vajdasági miniszterelnök kedden, a tizenegy héten át tartó támadássorozat kezdetének évfordulóján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.