A szolgálat egyik szóvivője elmondta, hogy a 69 éves mérnököt az ország északkeleti részében fekvő Monteríától, Córdoba tartomány székhelyétől nem mesze, Tierra Alta faluban engedték el, de további részletekről nem tudott beszámolni. A férfi feltehetően a FARC fogságában volt. A gerillák ötmillió dolláros váltságdíjat követeltek érte. Fogva tartásának földrajzi körülményei miatt nem lehetett szó mentőakcióról, ezért kiszabadulása "közvetítésnek" volt köszönhető.
Larsson legyengült egészségi állapotban van, jelenleg egy orvoscsoport vizsgálja Monteríában, majd Bogotába szállítják - tette hozzá a DAS szóvivője. A kiszabadulás hírét a kolumbiai svéd nagykövetség közlésére hivatkozva a svéd külügyminisztérium is megerősítette. Larsson fia úgy nyilatkozott a TT svéd hírügynökségnek, hogy apját jelenleg egy katonai kórházban kezelik, de reméli, hogy egy hét múlva már hazatérhet.
Februárban Lena Nordström, Svédország kolumbiai nagykövete közölte, hogy Larsson az egyetlen túszként fogva tartott svéd állampolgár nemcsak Kolumbiában, de az egész világon. A kolumbiai védelmi minisztérium március elején kiadott közleménye szerint a svéd mérnök volt az egyetlen túszként fogva tartott külföldi az országban.
Larssont córdobai lakásából rabolták el 2007. május 16-án kolumbiai élettársával együtt. Az asszonynak azonban sikerült négy nappal később elszöknie és hírt adnia a túszejtésről a sajtónak. Larsson azután telepedett le a latin-amerikai országban, hogy éveken át ott dolgozott a Skanska svéd cég vízierőmű-tervén.
Kiszabadulására közel másfél hónappal azután került sor, hogy a FARC szabadon engedett hat kolumbiai állampolgárt, akiket "politikai túszoknak" tekintettek. Az ő szabadon bocsátásukat a gerillaszervezet még decemberben megígérte "jó szándéka" jeléül.
Elengedett egy 2007-ben elrabolt svéd túszt a FARC
Visszanyerte szabadságát kedden a svéd Erik Ronald Larsson, akit 2007-ben rabolt el a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet - közölte a kolumbiai hírszerzés.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.