"Húsz embert vettünk őrizetbe, tizenegyet a mi régiónkban, kilenc másikat pedig az ország déli részében" - közölte egy nevének elhallgatását kérő Milánó-környéki csendőrtiszt, aki részt vett az akcióban. A gyanú szerint az őrizetbe vett emberek kapcsolatban álltak a calabriai maffiával, a N'Dranghetával.
A húsz emberből nyolcat maffia-bűncselekményekkel vádolnak, és legkevesebb 15 évi börtönbüntetés vár rájuk, míg a többieknek különböző más bűncselekmények, így illegális fegyvertartás miatt kell bíróság elé állniuk.
Manlio Minale milánói főügyész sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az akcióval a N'Drangheta harmadik nemzedékét sikerült felfedezniük Lombardiában. Az első generáció zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott, a második titkos részvényesként férkőzött be vállalatokhoz, míg a harmadik generációt olyan vállalkozók képviselik, akik maffiamódszerekkel dolgoznak.
A N'Drangheta az egyik leghatalmasabb olaszországi maffiává vált, üzleti forgalmát az Eurispes olasz intézet 2007-ben 44 milliárd euróra becsülte, ami az olasz GDP 2,9 százalékának felelt meg.
Húsz letartóztatott maffiagyanús személy
Az olasz csendőrség összehangolt akció során őrizetbe vett húsz feltételezett maffiózót Olaszország több régiójában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy meghamisítottak különböző versenytárgyalásokat Milánó térségében - közölték a rendvédelmi erők.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.