Marc Ravalomanana államfő felesége és számos polgári ruhás fegyveres kíséretében elhagyta az elnöki palotát, hogy találkozzon a kerítés előtt szombat óta gyülekező támogatóival és részt vegyen egy vallási szertartáson. Az elnököt megrohanták az újságírók, akik arról faggatták, hogy lemond-e az ellenzék előző napi ultimátuma után. "Azt soha" - válaszolta szűkszavúan. Később a kerítés előtt összesereglett, mintegy 5000 lelkes hívéhez szólva kijelentette: hatalmon marad, de nem fél megszervezni egy népszavazást, "ha ez szükséges".
Az ellenzék vezetője, Andry Rajoelina még szombaton négy órát adott az elnöknek arra, hogy önként távozzon a hatalomból. Rajoelina azt állítja, hogy ő "parancsol" a hadseregnek és ő "irányítja" az országot egy "átmeneti főhatóság" élén, amelynek az a feladata, hogy két éven belül megszervezzen egy "szabad és tisztességes" választást.
Az ellenzék 34 éves vezetője, akit dinamizmusa miatt a francia szuperexpresszről csak "TGV" ragadványnéven emlegetnek, vasárnap szintén vallási szertartáson vett részt az elnöki palotától mintegy tíz kilométerre, a főváros központjában, amelyet hívei ellenőriznek. Az ellenzéki nagygyűlések hagyományos helyszínén, a Május 13. téren körülbelül 3000 támogatójával imádkozott azért, hogy "véget érjen a sötétség és ismét világosság legyen" Madagaszkáron. Rajoelina katonák kíséretében, "kormánya" tagjai körében jelent meg a szertartáson.
A lemezlovasból lett ellenzéki vezér, akit az év elején távolítottak el a fővárosi polgármesteri tisztségből, egy vasárnapi interjúban úgy vélekedett, hogy az elnök önkényúr, aki a szigetországot magánvállalatként kezeli. Az államfő sincs jó véleménnyel ellenlábasáról. "Kalandor és bajkeverő" - mondta róla egy korábbi nyilatkozatában.
Az Indiai-óceánban fekvő Madagaszkáron január vége óta tart a hatalmi harc a 2002 óta hivatalban lévő Ravalomanana elnök és ellenzéke között, azóta több mint száz embert öltek meg a politikai válságot kísérő tüntetéseken és összecsapásokban.
Nem mond le a madagaszkári elnök
A madagaszkári elnök vasárnap közölte, hogy nem hajlik meg az ellenzék ultimátuma előtt és nem fog lemondani tisztségéről, de kész népszavazást kiírni, ha erre van szükség a belpolitikai válság rendezéséhez.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.