A köztársasági elnök az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett megemlékezésen megállapította: "A legfontosabb, hogy együtt vagyunk. A legfontosabb, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepelünk. Március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át az egész világon megünneplik a magyarok. Ez mindig az együttlét, közösségünk megélésének örömteli alkalma. Ilyenkor felemelő érzés átélni magyar voltunkat". "Jó magyarnak lenni, itt a Nyergestetőn, a magyar szabadság megszentelt emlékhelyén" - tette hozzá
Nemzeti ünnepet nem lehet államilag elrendelni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja - szögezte le Sólyom László, kifejtve: nemzeti ünnepet nem lehet eltörölni, azt be lehet ugyan tiltani, feketére lehet cserélni a piros betűt a naptárban, lehet akadályokat gördíteni az ünneplés útjába. "Mindezt lehet - de a nemzeti ünnepet a szívekből semmilyen külső hatalom nem tudja kitörölni. Éppen ezért csakis mi őrizhetjük meg az ünnep fényét, csakis mi adhatjuk tovább az ünnep melegét gyermekeinknek. Március 15-e éppúgy ránk van bízva, mint magyarságunk" - fogalmazott az államfő.
Az ünneplés helyszínére utalva Sólyom László felidézte: az 1800-as évek végén a Csíkkászonból Bukarestbe elszármazottak késztetést éreztek, hogy szülőfalujuk mellett magas emlékkeresztet állíttassanak az elesett székely hősöknek. A nyergestetői csata emléke, és főleg annak tanulsága egységbe fogja a csíki székelyeket, erőt ad számukra - mondta. Örömmel állapította meg, hogy a Nyergestetőn 1897-ben állított keresztet nem bontották el.
Felidézte a korábbi nemzeti ünnepeket, így azt, amelyet 2007-ben a kolozsvári Magyar Operában tartottak. Emlékeztetett: akkor - Románia uniós csatlakozásának évében - arról a reménységről beszél, amelyet Európai Unióhoz fűzünk a kisebbségi jogok teljes kibontakozása terén, ameddig csak más európai példák elérnek.
Sólyom László a nemzeti egységről beszélt Székelyföldön
Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. Olyan, mint minden nagy mű: akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel - ezeket a gondolatokat fejtette ki szombaton a székelyföldi Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében a köztársasági elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.