Az első jelentések szerint halálos áldozat nincs, sőt súlyos sérülés sem történt. Mindenesetre búvárok merültek a fjord vizébe, hogy ellenőrizzék, nem sodort-e a vízbe embereket is a sárlavina az Oslótól 530 kilométernyire északra fekvő Namsosban. Több más ház is útjában volt a 200-300 méter széles sárlavinának, de ezeket nem mozdította el a helyükről az áradat, amely közvetlenül dél előtt zúdult le.
Mentőbrigádok siettek a helyszínre. Hét embert kimentettek az elemi csapás körzetéből, és még dolgoznak a sárlavina által körülvett házakban rekedt lakók kiszabadításán.
A közelben útépítés folyik. Az NRK állami rádió jelentése szerint lehetséges, hogy az ott végzett robbantásokkal, illetve földkiemelésekkel függhet össze a felázott földréteg megcsuszamlása. Norvégiában gyakoriak a sárlavinák a tavaszi olvadáskor, nem okvetlenül kell valamilyen emberi tevékenységet keresni a jelenség mögött - mutatnak rá más szakértők.
Fjordba sodort a földcsuszamlás hat lakóházat Norvégiában
Hat lakóházat és három, fából készült nyári lakot sodort le a földcsuszamlás egy domboldalról a domb lábánál lévő fjordba Norvégia középső részén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.