Az előrejelzések szerint három százalékkal zsugorodik idén a német gazdaság, ami a DIW számításai alapján a csökkenő energiafelhasználás hatására másfél százalékos mérséklődést eredményez a klímaváltozást erősítő gázok kibocsátásában.
A válság - környezetvédelmi szempontból - rövid távon kedvező következménye ugyanakkor középtávon káros hatásokkal járhat a német gazdaságkutatók szerint. A csökkenő kereslet miatt ugyanis 20 euróról 9 euróra zuhant a széndioxid-kibocsátási kvóta egységára az uniós kvótakereskedelmi rendszerben. A szakértők szerint ez igen hátrányos, hiszen minél drágább a kibocsátási kvóta, annál inkább megéri befektetni a kibocsátás visszafogását célzó fejlesztésekbe, az alacsony árszint pedig nem ösztönzi klímavédelemre a gazdasági szereplőket.
A 2005-ben indult uniós rendszerben a vállalkozások kvóták vásárlásával ellentételezhetik az általuk okozott légszennyezést, és ha sikerül csökkenteni a légkörbe eresztett káros gázok mennyiségét, akkor eladhatják a rájuk jutó kibocsátási kvótákat. A DIW szerint azonban a rendszer működésének első három évében olyan bőségesen ellátták a hatóságok az iparvállalatokat kvótával, hogy túlkínálat keletkezett a piacon, szinte alig kereskedtek a kvótákkal, ezért pedig mutatóba is alig akad klímavédelmi fejlesztés Németországban.
A kvótakereskedelem révén 2006-2007-ben évi 4,4 millió tonnával csökkent a széndioxidban mért üvegházgáz-kibocsátás Németországban. Összehasonlításképpen: a teljes kibocsátás 860 millió tonna évente, a szövetségi környezetvédelmi hatóság szerint pedig már azzal is évi 2,2 millió tonna káros gáztól lehetne megkímélni a környezetet, ha óránkénti 120 kilométeres sebességkorlátozást vezetnének be az autópályákon.
A recesszió csökkentette a környezetszennyezést
A gazdasági visszaesés miatt kevesebb üvegházhatású gáz kerül a légkörbe Németországban. A széndioxid-kibocsátási kvóta ára viszont zuhanórepülésbe kezdett, ami visszafoghatja környezetvédelmi beruházásokat - mutatta ki a német gazdaságkutató intézet (DIW).
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.