Budapesten egy nappal korábban már közzétették, hogy a magyar köztársasági elnök a hivatalos állami ünnepségek után Erdélybe készül, Nyergestetőn kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére, ahol ünnepi beszédet is mond. A bejelentés szerint ezután Csíkszeredába megy, s az ottani ünnepségen is szól majd az összegyűlteknek, végül fáklyás felvonuláson vesz részt.
Az RMDSZ értesülései szerint azonban a "román illetékes hatóságok eltanácsolták" a magyar államfőt ettől a látogatástól. Ez a Markó Béla elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök kézjegyét viselő közleményből derül ki. Emlékeztetnek: az RMDSZ megalakulásától kezdve következetesen küzdött azért, hogy a romániai kisebbségi közösségek akadálytalanul megünnepelhessék nemzeti évfordulóikat. "Jelentős eredménynek tartjuk, hogy ma Romániában a magyarok évről évre méltó körülmények között ünnepelhetik meg az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóját, március 15-ét, a román kormány és a román politikai pártok képviselőinek a részvételével" - olvasható a közleményben, amely felidézi azt is, hogy 1997 óta március 15-i ünnepünket üzenetükkel minden alkalommal megtisztelik a román államfők vagy miniszterelnökök, az ünnepségeken természetes módon jelen vannak a magyarországi közélet vezető személyiségei.
"Tagadhatatlan, hogy az RMDSZ és a román pártok közti folyamatos párbeszédnek, illetve a Románia és Magyarország közti jó együttműködésnek köszönhető mindez. Nem volt könnyű a kilencvenes évek kezdetének feszültségekkel terhes időszakától eljutni a kölcsönös megértésig" - áll az RMDSZ közleményében, amelynek aláírói éppen ezért - mint írják - megdöbbenéssel fogadták a Sólyom Lászlót "eltanácsoló" értesülésüket.
Markó Béla és Kelemen Hunor szerint "sem az egyre szorosabb román-magyar viszonnyal, sem a két országnak az Európai Unióban elfoglalt helyével, sem népeink regionális egymásra utaltságával nem fér össze egy ilyen álláspont, amely érzelmileg és eszmeileg is könnyen visszavethet minket oda, ahonnan elindultunk: a kilencvenes évek elejére".
Az RMDSZ meggondolatlan, rossz döntésnek tartja a magyar államfő látogatásának visszautasítását. "Mi továbbra is szívesen látjuk a magyar államfőt is, más magyarországi felelős személyiségeket is, románok és magyarok közös otthonában, Erdélyben, Székelyföldön vagy másutt". Az MTI érdeklődésére a román államelnöki hivatal szerda délután még nem tudta megerősíteni az RMDSZ által nyilvánosságra hozott információt.
RMDSZ: Sólyomot a román hatóságok eltanácsolták erdélyi látogatásától
Sólyom Lászlót a román illetékes hatóságok eltanácsolták március 15-i erdélyi látogatásától - véli tudni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely ezzel kapcsolatosan szerdán közleményt adott ki.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.