A legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild szerdai számában megjelent nyilatkozatában a kancellár úgy vélte, hogy a mostanihoz hasonló, világméretű recesszió a második világháború óta nem volt. Németország ugyanakkor abban a helyzetben van, hogy a legtöbb országnál jobban tudja kezelni a válságot - hangsúlyozta Merkel.
Ezzel összefüggésben a kancellár arra emlékeztetett, hogy 2008 végén évtizedek óta a legmagasabb szintet érte el a foglalkoztatottak száma, s az elmúlt három évben sikerült egyensúlyba hozni a költségvetést. Mindez erőt ad a jövőre, az elhatározott bankmentő és konjunktúraélénkítő csomag megvalósítására - jelentette ki Merkel, hangoztatva: országa erősebben akar kijutni a válságból, mint ahogy belekerült.
A kancellár szerint az államnak a jelenlegi helyzetben garantálnia kell, hogy segít az önhibájukon kívül szükséghelyzetbe jutottakon. Szavai szerint ez egyaránt vonatkozik az egyénekre, továbbá a vállalatok megsegítésére, de ez utóbbiakra csakis akkor, ha értelmes segítségről, illetve munkahelyek védelméről van szó. Ennek kapcsán utalt a válságba jutott Opel autógyár bizonytalan helyzetére is, hangoztatva: kormánya azokat a vállalatokat támogatja majd, amelyek e segítség révén is biztos jövővel rendelkeznek, azaz, ha a segély haszna valamennyi német polgár számára nagyobb, mint az esetleges károk. Leszögezte ugyanakkor, hogy Németország "exportvilágbajnokként" nem tud elrejtőzni a globális recesszió elől.
Merkel utalt arra, hogy az állam nem tud majd minden igényt kielégíteni. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben Németország számos más kihívással birkózott meg, s ezzel összefüggésben emlékeztetett az idei évfordulókra, így a szövetségi köztársaság megalakulásának 60. és a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára. Ha mindennek tudatában vesszük fel a harcot a jelenlegi kihívásokkal, Németország erősebb lesz, mint a válság előtt - jelentette ki.
A kancellár - aki a szociáldemokratákkal közösen kormányzó Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke is - fél évvel a szeptemberi országos parlamenti választások előtt - kemény, de személyeskedésektől mentes, tárgyszerű választási kampányt hirdetett. Úgy véli, a konzervatívoknak minden esélye megvan a választások megnyerésére. A választásokig hátra lévő időszakban a nagykoalíciós kormány eleget tesz a szavazókkal szemben vállalt kormányzati kötelességeinek, a kampányban azonban a konzervatív pártok egyértelművé kívánják tenni, hogy céljaik jelentősen eltérnek a szociáldemokratákétól - jelentette ki Merkel.
Merkel: Németország nem tud elrejtőzni a globális recesszió elől
A legsúlyosabb válságot éli át 1945 óta Németország Angela Merkel szerint. Úgy véli, Németország "exportvilágbajnokként" nem tud elrejtőzni a globális recesszió elől
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.