A szövetségesek állandó nagyköveteinek brüsszeli találkozóján felszólalva Biden arra figyelmeztetett, hogy a romló afganisztáni helyzet valamennyi NATO-tagállamra, de más országokra is veszélyt jelent. A szélsőséges fegyveresek új erőt gyűjtenek Afganisztánban és Pakisztánban, és ez újabb támadásokkal fenyegeti a nyugati világot is - vélte az amerikai alelnök. - Ugyanazokról a hegyekről van szó, ahonnan a szeptember 11-i támadásokat is kitervelték - tette hozzá, az amerikai célpontok ellen 2001-ben végrehajtott, nagyon sok halálos áldozattal járó merényletekre utalva.
Mint mondta, nem várnak többet, mint hogy mindenki tartsa be korábbi vállalásait. Jelezte, hogy Washington álláspontja szerint a közösen megalkotott stratégia végrehajtásából is minden tagállamnak ki kell vennie a részét. Biden NATO-látogatása Hillary Clinton külügyminiszter múlt heti brüsszeli útját követi, és előkészíti Barack Obama elnök részvételét a jövő hónap elején Strasbourgban és Kehlben tartandó csúcstalálkozón.
Az amerikai alelnök Brüsszelben Javier Solanával, az európai uniós tagországok közös kül- és biztonságpolitikai képviselőjével is találkozott. A spanyol politikus a madridi rádiónak nyilatkozva ezt megelőzően arról beszélt, hogy az EU nem kívánja emelni katonai hozzájárulását az afganisztáni műveletekhez, ugyanakkor a polgári feladatokban, például az újjáépítésben az eddigieknél nagyobb részt vállalhat. - Az afganisztáni helyzet nem fog megoldódni pusztán katonai úton - hangoztatta Solana -, sokkal többet kellene dolgozni a politikai problémákon is.
Biden jelezte, hogy európai útjának elsődleges célja a szövetségesek terveinek meghallgatása. Utalt arra, hogy amennyiben "nem jönne létre összetartás", "hihetetlenül nehezebbé" válna megbirkózni a tagállamok előtt álló közös kihívásokkal.
Obama elnök már bejelentette, hogy még az áprilisi NATO-csúcs előtt ismerteti az Egyesült Államok Afganisztán-politikájának új elemeit. Az alelnök Brüsszelben megerősítette a NATO melletti elkötelezettséget is. A tanácsülésen leszögezték, hogy Afganisztán nem csupán a NATO feladata, hanem más nemzetközi szereplőknek is részt kell vállalniuk a rendezésben. Megállapították, hogy regionális megközelítésre van szükség, és ilyen szempontból Pakisztán mellett Iránnal is tárgyalni kell, sőt Indiát is be kell vonni.
Az MTI információi szerint a brüsszeli találkozón mások mellett magyar részről is sürgették az afgánok bevonását és az afgán sajátosságok figyelembe vételét a folyamatban. Biden szintén hangsúlyozta az afganisztáni belső politikai stabilizáció fontosságát. A találkozót követő sajtótájékoztatóján emellett külön kiemelte, hogy a mérsékelt tálibokkal is keresni kell a tárgyalás lehetőségét. Hozzátette azonban, hogy vigyázni kell, ez ne sodorja veszélybe a jelenlegi afgán kormányzat munkáját. Egy minapi interjúban Obama beszélt először arról, hogy meg kellene próbálni egyezkedni a "kevésbé szélsőséges" tálib csoportokkal.
Obama alelnöke közös afganisztáni NATO-stratégiát akar
Közös afganisztáni stratégia kialakítására szólította fel kedden a NATO-tagországokat Joe Biden amerikai alelnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.