Az amerikai diplomácia vezetője látogatásának célja javítani az Egyesült Államok és Törökország közti stratégiai kapcsolatokat, amelyeket károsan befolyásolt az iraki kérdés a Bush-kormányzat idején. Clinton szombaton Ankarában bejelentette azt is, hogy Barack Obama új amerikai elnök áprilisban Törökországba látogat.
Az amerikai külügyminiszter sajtóértekezletén külön említést tett Szíriáról, hangsúlyozva, hogy jelenleg két amerikai küldött tárgyal Damaszkuszban. Szavai szerint egyelőre Washington még nem döntött arról, hogy visszaküldje nagykövetét Damaszkuszba. Miután Ali Babacan török külügyminiszter jelezte, hogy Törökország kész ismét közvetíteni a szíriai-izraeli közvetett tárgyalásokon - de ehhez mindkét félnek ki kell nyilvánítania tárgyalási szándékát - Clinton azt hangsúlyozta: nem lehet túlbecsülni az izraeli-szíriai viszony jelentőségét.
Hillary Clinton - aki 1999-ben már járt Törökországban, Bill Clinton akkori amerikai elnök feleségeként - szombaton ellátogatott a modern török állam alapítója, Kemal Atatürk mauzóleumába, majd tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel, valamint kollégájával, Ali Babacannal. A török miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a kétoldalú kapcsolatok mellett a közel-keleti helyzet, Irak, Afganisztán és a terrorizmus elleni harc szerepelt a megbeszélés napirendjén.
Az Egyesült Államok és a NATO-tag Törökország közötti kapcsolatok 2003-ban váltak feszültté, miután Ankara megtagadta, hogy az amerikai csapatok Törökország területét használják fel az iraki invázióhoz. Törökország ezt követően azt vetette George Bush elnök szemére, hogy hagyja a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosait Törökország ellen támadásokat indítani észak-iraki területekről. A két ország közötti viszony azonban javulóban van, és Törökország késznek mutatkozik megnyitni a támaszpontját és kikötőit az Irakból távozó amerikai csapatok előtt.
Obama Törökországba megy
Ankarában az iráni és afganisztáni helyzetet, valamint a közel-keleti rendezés lehetőségeit vitatta meg vendéglátóival szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.