Az államfő közölte: elfogadta az afgán országos választási bizottság erre vonatkozó, három nappal korábbi döntését. Karzai ezzel visszakozott, mivel egy héttel ezelőtt aláírt egy dekrétumot, amelyben április 21-re kérte a szavazás kiírását, szemben a bizottság januári állásfoglalásával, amely már akkor is az augusztusi időpontot jelölte meg.
A nézeteltérés miatt az afgán nemzetgyűlés határozatot fogadott el, hogy Karzai, mint az alkotmány legfőbb őre, döntsön a kérdésben. Az elnök azért április 21-et javasolt, mert az afgán alkotmány előírja, hogy a voksolást a leköszönő államfő mandátuma lejárta előtt 60, de legkésőbb 30 nappal meg kell tartani. Ez a periódus március 21 és április 21 közé esik, ezt azonban az ellenzék nem fogadta el és nem aratott egyértelmű tetszést a kormányon belül sem.
Mohammed Hanif Atmar belügyminiszter például szerdán úgy nyilatkozott, hogy alig másfél hónap lehetetlen szavatolni a választások lebonyolításának biztonságát, ehhez mindenképpen szükség lenne a Barack Obama amerikai elnök által ígért 17 ezer újabb katonára is, akik április közepéig nem érkeznek meg Afganisztánba. A választási bizottság meteorológiai és logisztikai problémákra is hivatkozott.
Karzai sajtókonferenciáján egyúttal bejelentette: a választásokig mindenképpen hivatalában marad. Elutasította ezzel azokat a követeléseket, hogy május 21-én, mandátuma lejártakor mondjon le államfői tisztségéről. Politikai ellenfelei többször azzal vádolták a választások körüli huzavona idején, hogy mindenáron hatalmon akar maradni. Az Egyesült Államok, az ENSZ egyaránt az augusztusi választási dátumot támogatta, ugyanakkor azt javasolták, hogy "nemzeti konszenzussal" nevezzenek ki egy átmeneti kormányt, amely biztosítja a hatalmi űrt május és augusztus között. Megfigyelők szerint az sem kizárt, hogy Karzai, hogy jogalapot szerezzen hivatali ideje három hónapos meghosszabbításához, rendkívüli állapotot vezet be az országban.
Hamid Karzai 2004 novemberében a szavazatok 55 százalékával lett Afganisztán államfője. Az utóbbi hónapokban azonban a támadások kereszttűzébe került az erőszak és a korrupció terjedésével szembeni tehetetlensége miatt.
Afgán elnökválasztás: Karzai beletörődött
Augusztus 20-án tartják Afganisztánban az elnökválasztást - jelentette be kabuli sajtókonferenciáján Hamid Karzai afgán elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.