Mohammed Hanif Atmar szerint a tavaszi választás nem lenne "száz százalékosan biztonságos. Ez a szomorú afgán valóság" - mondta a miniszter. Ugyanakkor hangsúlyozta: "ha az elnök azt parancsolja, hogy készüljünk tavaszi időpontra, akkor felkészülünk és minden tőlünk telhetőt megteszünk a választások biztonságáért."
Karzai a múlt héten tett javaslatot arra, hogy a választást hozzák előre, és már áprilisban rendezzék meg. Az Egyesült Államok, a NATO és az ENSZ viszont az augusztusi időpontot pártolja.
Karzai az afgán alkotmányra hivatkozik, amelynek értelmében elnökválasztást legalább egy hónappal azelőtt kell rendezni, hogy lejár a hivatalban lévő államfő megbízatása. Karzai esetében ez május 21-én következik be.
A tavaszi időpont ellenzői közbiztonsági és logisztikai megfontolásokra hivatkoznak; meg kell fékezni az elharapózó erőszakot, fel kell készíteni a rendőrséget, és a 17 ezer fős amerikai csapaterősítést is be kellene várni a választások előtt, és ha mégis áprilisban tartanák a voksolást, akkor a hatalmas afgán hegyekben uralkodó kemény tavaszi hideg időben kellene lebonyolítani - mondják.
Szinte nincs ember Afganisztánban, aki azt gondolja, hogy szűk egy hónap alatt elő lehet készíteni az elnökválasztást. Az ellenzék szerint Karzai valójában blöfföl, és csak azt akarja elérni, hogy politikai ellenfelei elismerjék legitimitását az elnöki periódusnak az alkotmányban megszabott vége után is. Karzai így a hivatalban lévő elnök előnyös pozíciójából vághat neki a választási kampánynak.
Akár tavasszal tartják, akár nyáron, az idei elnökválasztás minden bizonnyal a legveszélyesebb, és a belbiztonsági erők és a NATO-misszió számára a legnagyobb kihívást jelentő esemény lesz az iszlamista tálib rezsim 2001-es megdöntése óta. A szélsőséges, fegyveres mozgalom - amely jelenleg is nagy területeket ellenőriz az országban - a választás bojkottjára szólítja a lakosságot.
Mohammed Hanif Atmar egyébként tavaly október óta vezeti a belügyi tárcát. Minisztériumát világszerte igen korruptnak tartják, a 80 ezer fős afgán rendőri erő képzettsége pedig jóval alulmúlja a hadsereg felkészültségét.
Afganisztán: augusztusban volna biztonságos a választás
Biztonságosabb lenne az eredeti terveknek megfelelően, augusztusban rendezni az elnökválasztást és nem tavasszal, a Hamid Karzai elnök által javasolt időpontban - mondta szerdán az afgán kormány belügyminisztere.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.