Az európai részvénytőzsdék indexeinek esése - hol két, hol négy százalékkal -, nyomatékos felelet volt arra, milyen eredménnyel zárult a rendkívüli válságellenes csúcstalálkozó. Mirek Topolánek ötlete, aki a brüsszeli csúcstalálkozót szándékosan vasárnapra időzítette, amikor a tőzsdék zárva vannak, sajnos nem az egyetlen, ami csődöt mondott.
Nyilvánvaló, hogy a tőzsdei indexek csökkenése válság idején nem rendkívüli, az azonban igen, hogy ezt a bankok idézték elő. S ezt már nehéz másképpen, mint annak világos jelzéseként érzékelni, hogy Gyurcsánynak és társainak el kell feledniük a Kelet- és Közép-Európa pénzügyi szektorát megsegítendő nagy szükségcsomagot. Az az elv, hogy a bankszektort megfojtó kalandor gazdasági és pénzügyi politikát folytató államoknak nem szabad a hamis szolidaritással segítséget nyújtani, rendben van. Ezt az elvet azonban nem igen vették figyelembe, amikor arról határoztak, hogy a régió országait eltérően kell kezelni. Ennek bizonyítékai az eddigi nemzeti segélycsomagok.
"Tény, hogy Gyurcsány segítségkérése - a hazai politikai marketing céljaira ráadásul álnok módon az egész régió köpenye alá takarva -, megkárosítja a szomszédokat. Csakhogy az 1997-es thaiföldi példa, amelyre néhány szakértő ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet, azt mutatja, ha Magyarország csődbe megy, magával rántja az egész régiót. A csúcstalálkozón adott biztosíték, hogy az unió egyetlen tagállamát sem hagyja elesni, nem lehetett más, mint szóbeli. Az euró hétfő déli 306 forintos árfolyama azonban jelzi, hogy milyen ezen a téren a bizalom" - fejti ki az újság.
Rámutat: "Az olyasfajta marketing kommunikációra, hogy az EU egységesen lép fel a válság ellen, a piacok már régen nem reagálnak. A közvéleménytől eltérően ugyanis információkkal rendelkeznek úgy a politikusokról, mint a gazdasági élet szereplőinek állapotáról. Ugyanakkor ők döntik el, hogy ki fogja alulról szagolni az ibolyát, s kit rántanak magukkal."
Humoros, ha Fico szlovák kormányfő erre azt mondta, hogy a csúcstalálkozó elutasította a protekcionizmust. Az már kevésbé, hogy az állami csődök árnyéka nemcsak a közép-kelet európai (Magyarország, Lettország) államok felett, de Görögország és Olaszország felett is megjelent. Angela Merkel német kancellár - akire ebben az esetben minden szem irányul - ugyanakkor választások előtti időszakban van. Nincs más hátra, mint abban hinni, hogy Németország teljesíteni fogja európai kötelességét és nem engedi szétesni az euróövezetet, sem egy új vasfüggöny felállítását az EU-ban - zárja kommentárját a Sme.
Sme: Gyurcsány segítségkérése árt Magyarország szomszédainak
Gyurcsány Ferenc segítségkérése árt Magyarország szomszédainak. Az Európai Unió reakciója erre az a garanciavállalás volt, hogy egyetlen tagállamát sem hagyja elesni. A forint hétfői árfolyama azonban megmutatta, hogy a piacok mennyire hisznek ennek - írja a Sme című szlovák véleményformáló liberális napilap keddi kommentárjában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.