A vasárnap esti merényletben öt másik személy megsebesült, közülük ketten súlyosan - tette hozzá a történtekről a francia hírügynökségnek telefonon beszámolva. Katonai források előzőleg azt közölték, hogy a nyugat-afrikai ország fővárosában nagy erejű pokolgép robbant a fegyveres erők vezérkarának otthont adó épületben, amelynek egy része a detonáció hatására beomlott.
A vezérkari főnök január elején azt állította, hogy merényletet követtek el ellene: az elnöki palota előtt őrt álló katonák tüzet nyitottak gépkocsijára. Ez több erőszakos cselekmény előzte meg a korábbi hónapokban a nyugat-afrikai országban, ahol mély ellentétek feszülnek a hadsereg, az államfő és a belügyminisztérium között.
Zendülő katonák tavaly novemberben Joao Bernardo Vieira elnök rezidenciáját támadták meg, a lövöldözésben két testőr életét vesztette.
Pokolgépes merénylet Bissau-Guineában
Pokolgépes merényletben életét vesztette Tagmé Na Waié tábornok, Bissau-Guinea hadseregének vezérkari főnöke - közölte az áldozat kabinetfőnöke.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.