Fred Sanders, a holland légiközlekedés biztonságáért felelős hatóság szóvivője szombaton elmondta: a gondolatot török pilóták vetették föl. Mint emlékeztettek rá, a Turkish Airlines repülőgépe előtt két perccel egy nagyméretű utasszállító gép szállt le a schipholi repülőtéren.
Savas Sen, a török pilóták szövetségének főtitkára úgy vélte: a nagy gép esetleg kelthetett olyan erejű "követő légörvényt", amely megzavarta a Boeing-737 landolási manőverét. Követő légörvények a levegőben haladó repülőgépek mögött alakulhatnak ki.
"Minden lehetséges okot kivizsgálunk. Légörvények a múltban már többször okoztak problémát, így ez sem zárható ki" - fogalmazott Sanders.
Szakértők szombaton is folytatták a szerencsétlenül járt repülőgép fekete dobozából előkerült repülési adatok és hangfelvételek vizsgálatát. Mint elhangzott, remélik, hogy a jövő héten meg tudják nevezni a légi katasztrófa valószínű okát.
Az Isztambulból Amszterdamba tartó Boeing-737 fedélzetén összesen 135 ember tartózkodott. A baleset következtében kilencen meghaltak, csaknem százan szenvedtek különböző súlyosságú sérülést.
Légörvény okozhatta a török gép lezuhanását
Szakértők nem zárják ki, hogy légörvény idézte elő a héten Amszterdam közelében lezuhant török repülőgép katasztrófáját, amelyben kilenc ember vesztette életét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.