Keddi római látogatásán Nicolas Sarkozy azt mondta: a magánszektorba átigazoló állami tisztviselők összeférhetetlenségeit vizsgáló etikai bizottság jelezte, hogy nem lát problémát az elnöki hivatal helyettes főtitkárának kinevezésében. Szerdán azonban kiderült, hogy az etikai bizottság még nem is ülésezett; Sarkozy csak a bizottság elnökének személyes véleményét kapta meg, ez viszont a testületet nem kötelezi. Az etikai bizottság tagjai jelezték: legközelebb március 11-én tanácskoznak.
A Libération és a Le Monde című napilapok hazugsággal vádolják Sarkozyt, amiért azt mondta, hogy az etikai bizottság nem tartja összeegyeztethetetlennek, hogy az elnöki hivatal egyik vezető politikusából bankvezér legyen. Az ellenzéki és szakszervezeti vezetők szerint pedig az eset nem egyszerűen az elnöki hiperaktivitás újabb megnyilvánulása, hanem törvényességi problémákat is felvet. A Szocialista Párt álláspontja szerint az elnök megkerül minden legális fórumot és a törvénnyel szemben is végigviszi saját elképzelését. Martin Aubry főtitkár szerint a köztársaság intézménye kérdőjeleződött meg Franciaországban, s az is elképzelhető, hogy a média-, majd a bankelnökök után legközelebb Sarkozy már a bírókat és az ügyészeket is maga kívánja kinevezni.
A kormány sürgetésére a Caisse d,Epargne és a Banque Populaire fúziójából csütörtökön létrejövő óriásbank Franciaország második legnagyobb pénzintézete lesz: 98 ezer embert foglalkoztató nyolcezer fiókkal, és összesen 35 millió ügyféllel. Az egyesülés fő célja megmenteni a franciák által legkedveltebb megtakarítási betétet, az úgynevezett Livret A-t és magát a Banque Populaire-t, amely csütörtökön készül bejelenteni a tavaly felhalmozott kolosszális veszteségének összegét.
Az állam megközelítőleg 5 milliárd eurós kiegészítő alárendelt kölcsönt nyújt az egyesülő bankoknak. A tőkeinjekcióért cserébe az állam a részesedés 20 százaléknak megfelelően helyet kap vagy az igazgatótanácsban vagy a felügyelőbizottságban. A bank vezetője - hivatalosan az igazgatótanácsok döntése alapján - az egyesülés részleteit kidolgozó Francois Pérol lesz, aki jelenleg az elnöki hivatal helyettes főtitkára, és az államfő elsőszámú gazdasági tanácsadója. A 45 éves gazdasági szakember nevéhez fűződik a francia bankmentő és gazdaságélénkítő csomag, valamint a francia autóiparnak nyújtott pénzügyi mankó terve is.
Bírálják Sarkozy kinevezési gyakorlatát
A politikai bírálatok után jogi vitát is kiváltott az, hogy a francia államfő elsőszámú gazdasági tanácsadóját kívánja annak az óriásbanknak az élére helyezni, amelyik csütörtökön két nagy bank egyesüléséből, húsz százalékos állami részesedéssel jön létre.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.