Ban Ki Mun jellemzése szerint "Zimbabwe gazdasági helyzete szörnyű, s a humanitárius helyzet is nagyon aggasztó". A letartóztatott politikai és emberi jogi aktivisták szabadlábra helyezése elősegítené, hogy beinduljanak a külföldi segélyek - mondta.
A mintegy harminc politikai fogoly többsége a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) tagja, és annak ellenére vannak börtönben, hogy a párt már két hete egységkormányt alakított Robert Mugabe elnök pártjával. Nemzetközileg is ismert közülük a mezőgazdasági miniszterhelyettesi posztra szánt Roy Bennett, akinek az elengedését az ügyészek kedden egy gyors fellebbezéssel megakadályozták, noha egy bíróság már elrendelte szabadon bocsátását óvadék ellenében.
Kgalema Motlanthe dél-afrikai elnök közölte, hogy a kérdést már megvitatta Mugabéval, és továbbra is napirenden tartja. A pretoriai megbeszéléseken a zimbabwei helyzeten kívül szó van a madagaszkári politikai válságról, valamint a hosszú ideje húzódó kongói, szudáni és szomáliai belháborúról is. Ban Ki Mun Dél-Afrikából csütörtökön Tanzániába utazik, onnan a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Ruandába megy, majd Egyiptomban fejezi be afrikai körútját.
Az ENSZ-főtitkár a zimbabwei politikai foglyok szabadon engedéséért
A zimbabwei politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta afrikai körútja első állomásán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki a térség nagyhatalmának, a Dél-afrikai Köztársaságnak a vezetőivel tárgyalt erről szerdán.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.