A rendőrség tízezerre, a média tizenöt ezerre becsülte a résztvevők számát. A vörös inget viselő tüntetők a kormány székhelye elé vonultak, ahol a megmozdulást szervező Egyesített Front a Demokráciáért és a Diktatúra Ellen (UDD) nevű szervezet háromnapos ülősztrájkot akar tartani. A tüntetők a parlament feloszlatását, új választásokat és a hadsereg által eltörölt 1997-es alkotmány visszaállítását követelik.
"Nem hagyhatjuk, hogy a világ azt higgye, ez a kormány legitim, és a népet képviseli. A kormány vezetői megpróbáltak nemzetközi elismertséget szerezni, de a számos országban, ahol megfordultak, rájöttek, hogy ez itt egy leplezett diktatúra" - mondta Dzsakrapop Penkhair, az UDD egyik vezetője a tömeghez intézett beszédében.
Az UDD vezetése ígéretet tett arra, hogy nem hatolnak be az épületbe, amelyet tavaly egy másik, királypárti ellenzéki csoport, a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) három hónapon át megszállva tartott. Bejelentették viszont, hogy három napon át, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) csúcstalálkozójának kezdetéig nem tágítanak az épület közeléből. Ha a rendőrség feloszlatja a kormány székhelye előtti nagygyűlést, akkor a tiltakozók az ASEAN-csúcs helyszínére, a fővárostól 200 kilométernyire fekvő Hua Hin településre vonulnak - fenyegetőzött egy másik UDD-vezető, Dzsatuporn Prompan.
Veddzsadzsiva Abhiszit miniszterelnök nem tartózkodik a fővárosban, kedden kormánytagok kíséretében Hua Hinbe utazott, és csak szerdán tér vissza. Az épületegyüttes védelmére mintegy 2000 rendőr és katona sorakozott fel.
Az UDD azokat a pártokat támogatja, amelyeket a 2006-ban katonai hatalomátvétellel megbuktatott, korrupcióval és nepotizmussal vádolt Sinavatra hívei hoztak létre, és 14 hónappal ezelőtt megnyerték a választásokat. Koalíciós kormányukra a parlamenten kívüli ellenzék tüntetéseivel hónapokon át nyomást gyakorolt, tiltakozó megmozdulásaik novemberben érték el tetőpontjukat a bangkoki repülőterek, köztük a nemzetközi légikikötő megszállásával.
A kormány bukását végül az okozta, hogy az alkotmánybíróság december elején hozott határozatában választási csalásokra hivatkozva elrendelte a hat koalíciós párt közül három feloszlatását. A mostani miniszterelnök a korábbi kormány számos hívének támogatásával kovácsolt össze egy olyan koalíciót, amely maga mögött tudhatja a parlamenti többséget.
"Nem hagyhatjuk, hogy a világ azt higgye, ez a kormány legitim"
Újabb kormányellenes tüntetésre gyűlt össze kedden Thaiföld fővárosában Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök több ezer híve, és a kormány távozását követelte.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.