Ezt célozza az a vasárnapi, berlini rendkívüli csúcstalálkozó, amelyre Angela Merkel Nicolas Sarkozy francia államfő és Gordon Brown brit, valamint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök mellett a spanyol, a holland és a luxemburgi kormányfőt hívta meg. De a német fővárosban tartandó "minicsúcson" jelen lesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője, Mirek Topolánek, az EU soros elnöki tisztét betöltő Csehország kormányfője, valamint Jean-Claude Tricher, az Európai Központi Bank elnöke is.
A berlini egyeztetésre mindössze öt órát irányoztak elő, s hivatalosan az április 2-án Londonban sorra kerülő, immár második G20-csúcstalálkozó előkészítését célozza. A fejlett ipari államok, illetve a legfejlettebb, úgynevezett feltörekvő országok állam- és kormányfőinek első találkozóját - még George Bush akkori amerikai elnök vezényletével - Washingtonban rendezték, s a résztvevők akciótervet fogadtak el a pénzügyi rendszerek nemzetközi szabályozása terén való együttműködésről. Bár azóta mindössze három hónap telt el, a berlini házigazda Angela Merkel szándéka szerint át kívánják tekinteni azt is, hogy Washington óta "jó irányban" haladnak-e a dolgok.
Hogy nem feltétlenül így van, arra azok a jelek is utalnak, amelyek szerint a német kancellár meg kívánja vitatni a német értékelés szerint a protekcionizmus erősödésére utaló törekvéseket, különös tekintettel a francia autóiparnak nyújtandó állami támogatásra. Szó lesz továbbá az euróövezetben kialakult helyzetről, néhány ország, mindenekelőtt Spanyolország, Portugália, Írország és Görögország nehézségeiről, s ennek kapcsán az esetleges segítségnyújtásról. Mindez külön is indokolta az eurócsoport vezetőjének, Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőnek a meghívását.
Német kormányforrások szerint a magas rangú vezetők vasárnap Berlinben külön tárgyalnak Kelet-Európáról, amelynek sorsát a német kancellár egy hétvégi állásfoglalás szerint erőteljesen a szívén viseli. A mostani csúcs előtt Barroso bizottsági elnököt fogadva Merkel leszögezte, hogy Németország érdekelt a súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködő térségbeli országok "magyar és lett mintára" történő megsegítésében, s ehhez a Nemzetközi Valutaalap közreműködését tekinti a legjobb eszköznek.
Kiszivárgott az is, hogy a kancellár ismét fel akarja vetni azt a davosi javaslatát, hogy a Biztonsági Tanács mintájára hozzák létre az ENSZ Gazdasági Tanácsát, amely a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi rend alapelveinek érvényesülése felett őrködne.
A mostani rendkívüli csúcs is megerősíti, hogy Németország élére kíván állni a nemzetközi válság leküzdését célzó erőfeszítéseknek. A közös fellépés szükségességét Berlinben rendkívül fontosnak tekintik, különös tekintettel arra a komor kormányzati véleményre, amelyet a kancellár tanácsadója úgy foglalt össze: "Nem tudjuk, hogy a válság mikor ér véget. De az nem holnap lesz."
Gazdasági csúcstalálkozó Berlinben
Az április elejére Londonba tervezett, újabb világgazdasági csúcstalálkozó előtt a legfejlettebb ipari országok közös álláspontjának kialakítására törekszik a német kancellár.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.