A szerencsétlenség a Kirthonkola folyón, Bariszál város körzetében történt, a fővárostól, Dakkától nagyjából 170 kilométerre. A mentőegységek mostanáig egy női holttestet találtak meg. Mintegy ötvenen biztosan túlélték a balesetet: sokaknak sikerült úszva elérniük a partot, másokat a mentőegységek emelték ki a folyóból - közölte Nuruzzaman Csoudhuri rendőrségi illetékes. A szerencsétlenség körülményeiről mindössze annyit mondott, hogy a teherhajó homokot szállított. Most próbálják megállapítani, hogy pontosan hol helyezkedik el az elsüllyedt komp.
Bangladesben évente több száz áldozatot követelnek a kompbalesetek, kártérítést sem a halottak, sem az eltűntek családjának nem fizetnek. A dél-ázsiai országban sűrűn előforduló folyami baleseteket sokszor a legénység idézi elő hanyagságával vagy tapasztalatlanságával, de gyakori ok a hajók túlzsúfoltsága is. Hivatalos források szerint a csütörtökön elsüllyedt kompon is sok volt a potyautas.
Kompkatasztrófa Bangladesben
Felborult és elsüllyedt egy folyami komphajó több mint 150 emberrel a fedélzetén csütörtökön Bangladesben, miután összeütközött egy teherhajóval. A balesetben körülbelül százan eltűntek - közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.