Az akcióban senki sem sebesült meg, és anyagi kár sem keletkezett. Az eset újabb megsértése az izraeli hadseregnek a Gázai övezet elleni háromhetes offenzíváját lezáró január 18-i nem hivatalos tűzszünetnek. A hadműveletet Izrael azért indította, hogy véget vessen a Gázai övezetből kiinduló rakétacsapásoknak, de a tűzszünet óta számtalan rakétával támadták Izraelt, ami újabb izraeli megtorlásokat eredményezett.
Szerdáról csütörtökre virradóan az izraeli hadsereg rövid időre behatolt Gázába, majd palesztin fegyversekkel vívott rövid összecsapás után visszavonult - közölték szemtanúk. Tájékoztatásuk szerint az izraeli páncélosok helikopterek fedezetében törtek be Gáza keleti részébe, ahol azt követően nyitottak tüzet, hogy harckocsi-elhárító rakétákkal lőtték őket.
Lövik Gázából Izraelt
Két rakétával és két aknagránáttal támadták ismét Izrael déli részét a Gázai övezetből csütörtök hajnalban - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.