A beszélgetés, amelyet az amerikai elnök kezdeményezett, azon a napon történt, amelyen Obama bejelentette: az Egyesült Államok 17 ezer újabb katonát küld Afganisztánba. A két elnök elsősorban biztonsági kérdésekről, valamint az augusztusban esedékes afganisztáni elnökválasztásról folytatott eszmecserét.
Karzai éppen a múlt héten ismerte el, hogy a január 20-i washingtoni beiktatás óta nem beszélt az amerikai elnökkel. Elődével, ifj. George Bushsal rendszeresen tárgyalt telefonon, emiatt olyan feltételezések láttak napvilágot, melyek szerint Obama ezzel világos üzenetet küldött: Karzai számára lényegesen kevésbé fontos személyiség.
Obama és Karzai telefonon egyeztetett
Első ízben beszélt egymással telefonon kedden Barack Obama amerikai és Hamid Karzai afgán államfő a Fehér Ház új lakójának beiktatása óta - közölte a kabuli elnöki hivatal.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.