A konfliktus még a hetvenes évekre nyúlik vissza: a térség északi részén élt törzsek a szárazság és az elsivatagosodás miatt délebbre húzódtak. A lázadók azzal vádolják a kartúmi arab kormányt, hogy nem foglalkozik Darfúr problémáival, és felfegyverzi a rendszeresen fosztogató dzsandzsavid milíciát.



A konfliktus ellenére a kartúmi kormány és a déli lázadók közel állnak a békemegállapodáshoz. Az ENSZ, illetve a Human Rights Watch emberjogi szervezet és a Nemzetközi Válság Csoport (ICG) kutatóközpont egymástól független jelentésekben arra figyelmeztetett, hogy a tíz évvel ezelőtti ruandai népirtáshoz hasonló katasztrófa ismétlődhet meg Dárfúrban. A körzetben több mint egymillió ember menekült el otthonából, közülük 120 ezren a szomszédos Csádba. Becslések szerint mintegy 30 ezer embert öltek meg, az éhezés és a járványok miatt 350 ezer ember van közvetlen veszélyben.



A dzsandzsavid nevű arab milícia módszeresen irtja a fekete-afrikaiakat, erőszakolja meg a nőket, és gyújtja fel a falvakat. Egyes források szerint a ló- és teveháton támadó fegyvereseket a szudáni kormány légiereje és hadserege is támogatja. Kartúm ugyan cáfolta, hogy segítené a Dzsandzsavid milíciát, sőt annak tagjait törvényen kívüli tolvajoknak nevezte, de szakértők tényként kezelik a kartúmi bűnrészességet.



Afrika legnagyobb területű országában még mintegy harminc fegyveres csoport él önálló életet, független becslések szerint soraikban összesen akár 30 ezren is harcolhatnak.



A belső széthúzások következtében legyengült az egykor erős kormányzat is. Az 1989-ben puccsal hatalomra jutott Omár Basir tábornok-elnök elleni puccskísérlet vádjával például Kartúmban olyan katonatiszteket és ellenzéki politikusokat vettek őrizetbe, akik Haszan Turabi, Basir egykori iszlámista főideológusa, jelenleg politikai riválisa híveinek számítanak. Az autokratikus kormány ellenzéke ráadásul szintén több fegyveres csoportot hozott létre.