„Fantasztikus könyv” – röviden így jellemezte a bemutatandó kötetet Vicsek Ferenc moderátor, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese. Reich írása szervesen illeszkedik a Demos által megjelentetett könyvekhez – hangsúlyozta a Demos Magyarország elnöke, Dessewffy Tibor szociológus. Az angolul 2007-ben megjelent mű címében a „szuper” nem minőséget jelez, hanem a kapitalizmus új, ezredfordulós, a klasszikus kapitalizmust fölváltó változatát. A szuperkapitalizmus is kapitalizmus, csak éppen szétaprózódott: így például nem három nagy tévétársaság van, hanem sok apró.

Dessewffy szerint „a nem elhanyagolható méretű egóval rendelkező” Bill Clinton is elismerte, hogy Reich jóval okosabb nála. Bár Reich könyvének eredeti változata valamivel a pénzügyi válság kitörése előtt jelent meg, számos intuíciója mégis ma is érvényes.

„Ez a könyv tényleg jó” – csatlakozott a kórushoz Gál Péter, a Magyar Fejlesztési Bank vezető közgazdásza. Úgy vélte: Reich az új kapitalizmus működéséről nem egyszerűen példák százait vagy ezreit írja le, hanem következetesen végigviszi gondolatmenetét. Reich szerint az ötvenes-hatvanas évek Amerikája „majdnem aranykor” volt, és ennek a hátterét a XIX. század végén kezdődő nagy technikai újítások adták. Olyan struktúra jött létre, amelynek jellemzője volt a jövedelem viszonylag kiegyensúlyozott eloszlása, s létrejött a szociális piacgazdaság Nyugat-Európában. De a hetvenes-nyolcvanas évek újabb nagy technikai változásai mára társadalmi változásokat generáltak.

„Gratulálok a Demosnak, mert fontos hiánypótló munkát adott közre.” Ezt már Stumpf István volt kancelláriaminiszter, a Századvég Alapítvány elnöke mondta, aki – mint kiderült – személyesen is találkozott a szerzővel, ugyanis 1992-ben ösztöndíjasként tanítványa volt a Harvardon. Stumpf számára nagyon tanulságos a könyvben leírt azon eset, amikor Augusto Pinochet chilei diktátor meghívta Milton Friedmant a kapitalizmust építeni, aki azért vállalta a chilei junta gazdaságát fölépíteni segíteni, mert „szoros kapcsolatot föltételezett a piac és a demokrácia között”. Stumpf egyetért Reich azon megállapításával, hogy bizonyos normák semmibevétele esetén „súlyosan sérül a demokrácia”.

Mint Stumpf a hvg.hu-nak elmondta, Reich arra igyekezett rámutatni, hogy a szabad versenyes kapitalizmus nem föltétlenül teremt demokráciát, hiszen Chilében is még tizenöt évig megfért egymás mellett a gazdasági liberalizmus és a politikai diktatúra. Ha ez így van – érdeklődött tovább lapunk –, mi magyarázza a Nyugat megengedő Kína-politikáját? „Támogatható dolog”, hogy a politikai változások elindulása érdekében a Nyugat igyekezzék – amennyire lehet – úgy szocializálni a népi Kína polgárait, hogy ezzel fejlődjék demokratikus politikai kultúrájuk. „Az erkölcsöt soha nem szabad zárójelbe tenni. Éppen az erkölcs, alapvető emberi értékek nevében kell kritizálni azokat a rendszereket, amelyek nem engedik a demokratikus szabadságjogok érvényesülését. Ahol be lehet menni a résekbe, ott lehetőséget kell teremteni arra, hogy az új generáció más részvételi technikákat is tanuljon, más ismeretekhez is hozzájusson” – vélekedett Stumpf. Szerinte a pekingi olimpia „pozitívan hatott a fiatalok gondolkodására”. A diktatúrákkal való kapcsolat „sikamlós terület”, épp ezért Friedmant is komolyan támadták, amikor elment Pinochethez.

Palánkai Tibor közgazdász akadémikus kissé árnyalta az eddig elhangzottakat: egyetértett a dicsértekkel, de fönntartásainak adott hangot, miszerint a könyv „nem elég komoly”. Így például jóindulatúan idealizálja az ötvenes-hatvanas éveket. Reich minden ötletét leírja, de nem gondolja végig őket. Ilyen elvarratlan szál, hogy drámai különbségek keletkeztek az elmúlt néhány évtizedben, viszont – mint az Reichnél olvasható – a fogyasztás a szegényebb rétegek körében is „arisztokratikus”. Mi magyarázza mindezt? Reichtől nem kapunk rá választ.

Higgadt megközelítés jellemzi a könyvet – replikázott szelíden Dessewffy. „Politikai gazdaságtant írt a szó legjobb értelmében” – tette hozzá. Szerinte Reich nem keres a kapitalizmusnak bűnbakot, inkább struktúrákat állít föl. Végbement „a fogyasztói forradalom”, aminek hatására egyre olcsóbbak lettek a fogyasztási javak.

Gál Péter úgy látja: valódi korszakváltás zajlik. A könyv megírásakor még a korszakváltás előtt voltunk, de a változások előszelei már akkor megvoltak. Szerinte a könyv a szélesebb közvélemény és a szakma számára egyaránt hasznos mű, a hallgatóinak is kötelező olvasmánya lesz. Meghatározó előnye, hogy fölhívja a figyelmet a piac–állam–társadalom viszonyában történő változásokra. Leírja, hogy miképp változott meg a befektetési attitűd: ma minden ott termeltek, ahol a legolcsóbb. Reich szerint a fogyasztó és a befektető köt alkut, és bejön a sokak számára előnyös, olcsó, bár szidott kínai áru. A volt munkaügyi miniszter leírja, hogy az 1873-as gazdasági világválság után sok szabályozást számos regulációt hozott magával. Gál szerint most is hasonlóra lenne szükség állam, társadalom, gazdaság és piac között. „Állati jól leírja a folyamatokat” – lelkendezett a méltató. Reich jó tanár, aki nagyon jó kérdéseket tesz föl, de nem válaszol rájuk – jegyezte meg Gál Péter.

A kapitalizmusban a hatalom és a tőke egyenlőtlenül van elosztva. Ha a Reich által leírtakból indulunk ki, nevezetesen abból, hogy akinek több tőkéje van, annak a befolyása is nagyobb, akkor különösen fontos a közérdek definiálása a szabályozók újragondolása, az állam szabályozó szerepének a megerősítése – mondta Stumpf. Az állam a politikusok fejében sosem működhet üzleti vállalkozásként.

Szegő Péter