Túl vagyunk.

A nemzet főhajtással és zenés táncos műsorokkal, valamint házilag barkácsolt JPEG-fájlokkal emlékezett meg a kilencvenkét évvel ezelőtti, nem halványuló emlékű tragédiára.

Az országszerte megtartott rendezvények hatására, mintegy varázsütésre visszatért Arad, Bács-Bodrog, Bereg, Beszterce-Naszód, Csík, Háromszék, Hunyad, Kis- és Nagy-Küküllő, Liptó, Maros-Torda, Máramaros, Nyitra, Pozsony, Sáros, Szepes, Szilágy, Temes, Torontál, Trencsén, Ugocsa, Ung s a többi megye, s mind a járások, a székek, a hegyek, a folyók, a falvak, a városok.

Vagy mégsem?

Lehet, hogy nem is ez volt a cél? Valóban nem, hanem az, ami végül történt: elszégyellte magát, s egy emberként magába szállt az összes nagyhatalom, környező állam meg az egész nemzetközi közvélemény; és innentől a világ politikusai, diplomatái, a véleményformálók, írók és lapszerkesztők, tudósok, tanárok és papok, önkéntes mozgalmárok és alapítványi fontoskák elméjüket és idegrendszerüket nem kímélve a Magyarországot ért igazságtalanság helyrehozásán fáradoznak majd.

Vagy ez sem?

Elképzelhető, hogy a lélekemelő gyásznap nem a hivatalosságokhoz, a tudomány komor embereihez szólt, hanem a népek romlatlan lelkéhez? Hogy a kézzelfogható intézkedések helyett fontosabb volt az a nagy kollektív élmény, amely behegesztette a tátongó sebeket? A Kárpát-medence népei, magyarok és székelyek, szerbek és szlovákok, románok köztük a mócok, ruténok, ruszinok, svábok és szászok, lipovánok, örmények, oroszok, bolgárok, szatmári, bukovinai és budapesti zsidók, matyók és palócok, bunyevácok és csángók futottak egymás felé a harmatos mezőn boldog körtáncban egyesülni a békés jövendő szellemében.

Ööööö… vagy ez se nem?

Más népek szívéhez az emlékezésnek e fontos aktusa még nem tudott utat találni, de a magyarság identitásában és kultúrájában megerősödött? Igen, tényleg. Hirtelen minden háztartásba beköltözik egy parányi Csallóköz és a Marosvásárhelyi Kultúrpalota, mezőségi dallmra lejtenek a polcokon a Dsida- és Orbán Balázs-kötetek, s többé soha, de soha senki el nem mulasztana egyetlen Balla D. Károly blogbejegyzést sem.

Vagy ez sem fedi teljesen a valóságot? Hm?

Akkor meg mi a retkes halál töke értelme volt az egész emléknaposdinak?

(A címlapon a "Mikepércs nem felejt" sorozat egy darabját látják, a település határába kihelyezett óriásplakát bizonyára új irányt szab a történelem menetének.)