Tusnádfürdőn már megint mellbevágó igazságokra derült fény. Részlet a miniszterelnökünk erdélyországi expozéjából. „Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni.” Milyen igaz! Ha ilyen ütemben haladunk az igazság kibontásával, hamarosan fény derül rá: tulajdonképpen mi adunk kölcsön az uniónak, az IMF-nek, meg az egész nyugati bagázsnak, ők szorulnak ránk, ők kuncsorognak a pénzünk, na meg a sikerrecept után, de azt leshetik.

Mert siker nálunk aztán van dögivel. Vagy nem? „Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.” Orbán-magyarról magyar-magyarra fordítva: Prága, Pozsony és Varsó sikeres, mi meg nem. De mivel egyedül lúzernek lenni duplán ciki, hát maga mellé rángatja a vendéglátó Romániát. Kétségtelen, most a románoknál gáz van, sárosak lettek az uniónál, de miért is? Azért, mert a vezetőjüket egyes közjogi törekvései miatt mostanában mindenki összetéveszti Orbán Viktorral, amely párhuzamra az illető valamely érthetetlen okokból nem büszke, sőt cáfolja.

De jut még nekünk egyéb bölcsesség is. Például, hogy „a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták”. Gondolták volna? Hát, most már ezt is tudjuk. Ebből a mondatból viszont logikusan következik, hogy szobrokkal megtisztelt Horthy Miklós, a rehabilitálni tervezett fegyverhordozói, és a többi kortárs közép-európai vezető nem volt jó hazafi. Ugyanis hagyták magukat Hitler által (aki nyilván nem volt jó hazafi, vagy mégis?) egymásra uszítani, aztán engedték, hogy döntőbírót játsszon fölöttük. ’38-ban kétoldalú tárgyalások voltak egy magyar-szlovák dualista közös államról (külön szlovák parlament, helyi autonóm kormányzat). Hát nem jobb lett volna, mint hagyni azt, ami történt? Persze ehhez engedni kellett volna az agyatlan magyar irredentizmusból, szlovák sovinizmusból egyaránt. De egyik sem volt okos, egyik se engedett. A románokkal is ’40-ben nem jobban jártunk volna valami ilyesmivel, vagy a jugókkal az örök barátsággal, összefogással, mint elmebetegként kölcsönösen tologatni a határokat ide-oda? Hát de.

Mit is tudhat magáénak egyedül Orbán Viktor, aki nagyban osztja az észt az uniónak meg a szomszédságnak egyaránt? Meg az a rendszer, amelyet 1944. március 19-ig magáénak vall? A régió szinte egyedüli sikertelen nacionalizmusát. Bumerángként, zsinórban visszaütő „nemzetegyesítéseket”. A nacionalizmus minden formaváltozata veszélyes, de ez a fajta nacionalizmus, amivel a mi nagyjaink próbálkoznak egy ideje, simán szánalmas. Kérdés, mikor döbben erre rá az anyaországi „nemzeti oldal”? Mert az erdélyi, felvidéki magyarság úgy néz ki, már rájött.