szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A CNBC információi szerint szerdán asztalhoz ül az amerikai elnök a technológiai szektor nagyágyúival, akik közül többekkel nem mondható felhőtlennek a viszonya. Egyikük már jelezte is távolmaradását.

A meghívottak között van Larry Page, az Alphabet vezérigazgatója, Tim Cook, az Apple vezetője, a Facebooktól Sheryl Sandberg, a Microsofttól Satya Nadella, a Ciscótól Chuck Robins, de rajta van az előkelő listán az IBM feje, Ginni Rimetty, valamint az Intel és az Oracle vezérei, Brian Krzanich és Safra Katz is. A megbeszélésnek a manhattani Trump Tower ad otthont.

Még Jeff Bezos-t, az Amazon alapítója is a meghívta, pedig az elnökválasztási kampány során Trump előszeretettel üzengetett neki, hogy ha nyer, akkor tüzetes adóvizsgálatokra számíthat. Bezos ugyanis egyben a The Washington Post tulajdonosa is, a lap pedig finoman szólva sem bánt kesztyűs kézzel Trumppal. Azonban nem ő az egyetlen, akivel gondja akadt a leendő elnöknek. Az Apple adófizetési szokása is szemet szúrt neki, illetve hogy a cég termékeinek nagy részét az Egyesült Államokon kívül gyártja. Sőt, amikor az Apple nem engedte feltörni a San Bernardino-i terrorista iPhone-ját, egyenesen a cég termékeinek bojkottjára szólította fel az embereket.

A technológiai cégek vezetői általánosságban nem értenek egyet Trump politikájával: nem örülnek sem a bevándorlási reformnak, sem pedig annak, hogy az amerikai gyártást szorgalmazná. A Hewlett-Packard vezérigazgató nője, Meg Whitman, aki a kampány alatt Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítgatta Trumpot, jelezte is, hogy a meghívás ellenére nem fog részt venni az eseményen.

Olyan cégek vezetői, mint például az Uber, az Airbnb, a Netflix, vagy a Salesforce, nem kaptak meghívást, sőt még a Trump által előszeretettel használt Twitter alapítója, Jack Dorsey sem hivatalos - írja a Portfolio.

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

Magyar Péter virágot vitt a tavaly ősszel leomlott újvidéki vasútállomáshoz

Magyar Péter virágot vitt a tavaly ősszel leomlott újvidéki vasútállomáshoz

Kártyavárként omlott össze az Orbán Viktor által meghirdetett „gazdasági semlegesség”

Kártyavárként omlott össze az Orbán Viktor által meghirdetett „gazdasági semlegesség”

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi